NB II: visszatérhet a pályára a korábbi válogatott labdarúgó

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 11:39
Polonkai Attila, a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Puskás Akadémia 33 éves csapatkapitánya felgyógyult a betegségéből, és alig várja, hogy hétfőn bekapcsolódhasson az együttes felkészülésébe.

Szívhártyagyulladása után hétfőn újra edzhet Polonkai Attila – számolt be róla a felcsútiak honlapja, a pfla.hu.

„A Baja elleni, utolsó őszi meccsünkön lekéredzkedtem a pályáról, már akkor sem éreztem jól magam – mondta a klub honlapjának Polonkai. – Klasszikus megfázásos tüneteim voltak, a háziorvosom antibiotikumot írt fel. December 17-én elkezdtem mozogni, futottam pár kört, majd másnap a harmadik kör után meg kellett állnom, a mellkasomban éreztem fájdalmat. Elmentem szívultrahang-vizsgálatra, amely negatív eredményt hozott, de a vérvétel során kiderült, hogy túl magas a gyulladásfaktor. Felhívtam Kiss Istvánt, a csapat masszőrét, hogy segítsen elintézni a teljes körű kivizsgálást Fehérváron. Megállapították, hogy folyadék került a szívburokba, ezért kell szednem a gyulladáscsökkentőt."

„Az elmúlt másfél-két hétben pihentem, mondhatom, hogy panaszmentes vagyok, és hétfőn én is beszállok az edzésmunkába. Ha valami baj lenne, amit nagyon nem szeretnék, az úgyis kiderül az első tréningek után. Szépen fokozatosan edzek majd. Tudom, hogy a pályafutásom véges, de azon vagyok, hogy minél jobban kitoljam a végét."

Legfrissebb hírek

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
13 órája

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 21:50
Ezek is érdekelhetik