NB II: Lehet, hogy magát az ördögöt találtam meg - Potoczki

Vágólapra másolva!
2013.01.05. 08:52
Potoczki Tamásnak, a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklós ügyvezető igazgatójának voltak álmatlan éjszakái, amikor felkérte Aczél Zoltánt segíteni az új vezetőedző, Zoran Kuntics mellé, de kijelentette, bármi áron megvédi csapatát.

„Lehet, hogy magát az ördögöt találtam meg. Noha talán a mi klubunk volt az első, amely egy vesztegetési kísérletet azonnal jelentett, hiszen esküdt ellenségei vagyunk a fogadási csalásnak. Nem tagadom, voltak álmatlan éjszakáim, tudtam, az edző idehívása milyen erkölcsi kérdéseket vet fel. Nézze, védem a klubot, úgyhogy kértem egy hivatalos papírt tőle arról, mi a helyzet vele. Az ügyészség heteken belül ismerteti az iratokat, és ha abban más van, mint amit Zoli állít, már nincs is itt” – mondta az SZTK ügyvezető igazgatója, Potoczki Tamás a Nemzeti Sportnak.

„Ha ugyanaz, akkor hivatalosan is az alkalmazottunk lehet, a jogerős bírósági döntés mondja ki, tényleg az ördöghöz nyúltam-e. Addig a költségeit fizetjük, mondhatni társadalmi munkában dolgozik itt. Elárulom, a nálunk futballozó gyerekek szülei közül sem kifogásolta senki, hogy Aczél Zoltán hozzánk kerül” – tette hozzá a klubvezető.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik