Nyert az MTK, az Újpest B és a Fradi II, hetet hintett az Ajka

Vágólapra másolva!
2011.09.10. 20:13
null
<p>Tischler Patrik is gólt szerzett az MTK-ban </p><p>(Fotó: Szabó Miklós – archív)</p>
Kilenc mérkőzést rendeztek meg szombaton a labdarúgó NB II 4. fordulójából. A Nyugati csoportban a százszázalékos MTK, valamint a Ferencváros II és a Baja idegenben, a hét gólt szerző Ajka hazai pályán győzött. A Keleti csoportban az Újpest FC B emberhátrányban harcolta ki a győzelmet Kazincbarcikán, a Balmazújváros először vesztett pontot, ugyanakkor a Szeged és a Vác először szerzett, míg a Cegléd négy piros lapot hozó csatában gyűrte le a REAC-ot.

NYUGATI CSOPORT

Az MTK már az első félórában kétgólos előnyre tett szert az idényt szintén jól kezdő Gyirmót ellen, és a második félidőben megőrizte előnyét. A fővárosi kék-fehérek négy forduló után ugyanúgy százszázalékosak, mint a pénteken (szintén idegenben és 3–1-re) nyerő Tatabánya.

Sadjo Haman öngólja révén a Ferencváros II már az első percben vezetést szerzett Szigetszentmiklóson, és mint utóbb kiderült, ez a lelki plusz (illetve mínusz – függően attól, hogy honnan nézzük) döntőnek bizonyult. Az SZTK a második félidőben szépített, de a vendégek megőriztek egygólnyit az előnyükből, így feledtették a múlt heti veszprémi botlást – négy forduló után három győzelemmel állnak.

Tovább tart az ajkaiak menetelése. Az idényt két győzelemmel kezdő Veszprém megyei gárda Mihalecz Péter vezérletével hét gólt vágott az újonc Dunaújváros-Pálhalmának, így továbbra is az élbolyban található.

Egymás után a második mérkőzését is megnyerte a Baja: Bognár György legénysége az ellencsapásokra építve hozta el a három pontot az első győzelmét még mindig hiába üldöző Budaörs otthonából.

KELETI CSOPORT

Az Újpest FC B kétszer szerezte meg a vezetést Kazincbarcikán, másodjára meg is őrizte az előnyt, noha az 56. perctől emberhátrányban játszott. A borsodiak egyszer megfordították az állást, de a hajrában kapott két gyors gólra nem volt válaszuk.

A tabellán egymás mellett állva várta a játéknapot a Cegléd és a REAC, ennek megfelelően parázs csatát vívtak egymással. A rákospalotaiak emberelőnybe kerültek az első félidőben, később meg is szerezték a vezetést, de a második játékrészben nekik villant háromszor a piros – többek között a napokban Újpestről igazolt Böőr Zoltánnak –, és el is veszítették a mérkőzést.

Két csapat számára is az első pont megszerzése volt a cél ezen a szombaton. Mindkettő sikerrel is járt: a Vác Michel két góljával győzött a szezont szintén gyengén kezdő Vecsés otthonában, míg az újonc Szeged Orosházán vendégeskedve gyűjtötte be a régóta áhított első pontot.

A Balmazújváros százszázalékos mérleggel érkezett az Eger otthonába, ahol némi szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy ne kapjon ki. A második félidő elején az Eger büntetőhöz jutott, de Romhányi lövését Szalma védte. Ezt követően a vendégek megszerezték a vezetést, az Eger harcossága végül egyenlítést eredményezett.

LABDARÚGÓ NB II, 4. FORDULÓ, NYUGATI CSOPORT
GYIRMÓT FC–MTK BUDAPEST 1–3 (0–2)
Győr-Gyirmót, 1100 néző. Vezette: Bognár T. (Takács G., Gyürüsi)
GYIRMÓT: Deli – Lázár P., Kozmér, Makrai, Szabó Cs. – Cseri T. (Weitner, 78.), Lannert, Tóth B., Varga L. (Czanik, 38.) – Csopaki (Tóth N., a szünetben), Laki B. Vezetőedző: Soós Imre
MTK: Hegedűs L. – Wolfe (Hajdú S., a szünetben), Kálnoki Kis, Szekeres A., Vadnai – Könyves, Zsidai, Gál A., Frank (Tischler, 63.) – Kanta J. (Nikházi, 78.) – Pál A. Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Wolfe (0–1) a 8., Frank (0–2) a 26., Tischler (0–3) a 67., Weitner (1–3) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre: – Tudtuk, hogy milyen erényei vannak az MTK-nak, de játékosaim a kért taktikát nem tartották be. Az első gól megfogta a csapatot, de a szünet után így is voltak lehetőségeink a szépítésre.
Garami József: – Az első játékrészben megérdemelten vezettünk, majd a szünet utáni nagy hazai nyomást hősiesen kivédekeztük, így a nagy iramú mérkőzésen, úgy érzem, megérdemelten győztünk.
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–FERENCVÁROS II 1–2 (0–2)
Szigetszentmiklós, 400 néző. Vezette: Solymosi (Berettyán, Horváth R.)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Kozma T. – Csák K., Csiszár, Szamosi, Sadjo (Nagy T., 73.) – Barna Zs., Kvekveskiri, Csepregi (Ngalle, a szünetben) – Varga Z., Majoros (Bonifert, a szünetben) – Fekete L. Vezetőedző: Várhidi Péter
FERENCVÁROS II: Végh Z. – Fülöp N., Vattai, Grúz, Tóth A. – Peszmeg, Vass M. – Morales (Szabó R., 70.), Nyilasi B. (Papp M., 67.), Varga B. (Antal Zs., 74.) – Gárdos. Edző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Sadjo (öngól, 0–1) az 1., Varga B. (0–2) a 28., Fekete L. (1–2) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter: – Még labdába sem rúgtunk, de már nulla egy volt. Ez leültette a csapatot, ezért csak a második félidei játékkal vagyok elégedett.
Lipcsei Péter: – A harmincadik másodpercben szerzett gól lendületet adott a csapatnak. Igaz ugyanakkor, hogy a hazaiak szépítése megfogta együttesemet.
FC AJKA–DUNAÚJVÁROS-PÁLHALMA 7–0 (4–0)
Ajka, 300 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kulman)
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther (Tróbert, 65.) – Pavliczky (Major N., a szünetben), Szabó L., Pothárn, Szalai R. (Vittman, 54.) – Mihalecz P., Gaál B. Vezetőedző: Artner Tamás
DUNAÚJVÁROS: Floszmann – Varga K., Vaskó J. (Kőkuti, a szünetben), Dudás P., Magyar B. – Cséza, Payeta (Kocsis G., 80.), Huber, Márki (Nagy D., 58.) – Berényi, Bezerédi. Vezetőedző: Nagy I Zoltán
Gólszerző: Mihalecz P. (1–0) a 7., Szalai R. (2–0) a 12., Mihalecz P. (3–0) a 35., Szabó L. (4–0) a 37., Magyar B. (öngól, 5–0) az 51., Vittman (6–0) a 78., Mihalecz P. (11-esből, 7–0) a 88. percben
Kiállítva: Varga Krisztián (második sárga lap után) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Artner Tamás: – Az első félidőben nagy nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, szereztünk négy gólt. Csapatom a második játékrészben is kiszolgálta a közönséget, ami a gólok számán is látszik.
Nagy I Zoltán: – Úgy gondoltam, a múlt heti mérkőzésnél már nincs lejjebb, sajnos vannak még dolgok, amiket nem bírunk el.
BUDAÖRSI SC–BAJAI LSE 1–3 (0–1)
Budaörs, 200 néző. Vezette: Kassai (Erős, Szalai)
BUDAÖRS: Esterházy – Csengő, Hegedűs N., Csobánki, Ódé (Szűcs P., 66.) – Kollega, Lászka (Tóth Cs., 66.), Horváth L., Mihályi (Papp G., a szünetben) – Tüske, Sánta A. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
BAJA: Herbert – Villám, Zahorecz, Burucz, Forgács – Csovics (Micskó, 71.), Domokos, Szauter, Szőllősi – Kormos (Varga Z., 75.), Csák Z. (Nagy E., 66.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Csovics (0–1) a 45., Csovics (0–2) az 54., Kollega (1–2) a 70., Nagy E. (1–3) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Mezőnyfölényünk meddő volt, ráadásul kontrajátékával teljesen megérdemelten győzött a bajai csapat.
Bognár György: – Bár nem játszottunk jól, és volt egy-két megingásunk, így is sikerült elvinnünk a három pontot.
LABDARÚGÓ NB II, 4. FORDULÓ, KELETI CSOPORT
KAZINCBARCIKA–ÚJPEST FC B 2–3 (0–0)
Kazincbarcika, 350 néző. Vezette: Fenyvesi (Gyarmati II T., Kovács II G.)
KAZINCBARCIKA: Szabó Á. – Toplenszki (Poszuk, 63.), Komlósi, Konate (Borbély, a szünetben), Horváth Sz. – Nyitrai, Fehér B. – Bene A., Tátrai, Kovács P. – Dávid (Kovács B., 43.). Vezetőedző: Szabó János
ÚJPEST B: Bozsó – Nagy J., Privigyei, Horváth K., Szalai V. – Nagy P., Banai – Magos (Erős D., 89.), Bognár I. (Kocsis D., 84.), Popovics (Tóth B., 74.) – Szabó B. Edző: Szlezák Zoltán
Gólszerző: Popovics (0–1) az 59., Borbély (1–1) a 74., Kovács P. (2–1) a 76., Szalai V. (2–2) a 80., Magos (2–3) a 83. percben
Kiállítva: Horváth K. (második sárga lap után) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó János: – Kísértetiesen ugyanazt produkáltuk, mint a Szolnok ellen, vagyis nem tudtuk kiiktatni az egyéni hibákat.
Szlezák Zoltán: – Dicséret illeti csapatomat, mert a mérkőzés végén hátrányból fordított, és bizonyította, hogy van tartása.
EGRI FC–BALMAZÚJVÁROS FC 1–1 (0–0)
Eger, Szentmarjay Stadion, 450 néző. Vezette: Iványi Z. (Szpisják, Buzás)
EGER: Sztankó – Preklet (Hrisztov, 59.), Bíró P., Knakal, Debreceni D. – Balog Zs., Katona A., Romhányi (Fürjes, 64.), Farkas Á. (Bojtor, 87.), Hamouz – Olasz J. Vezetőedző: Simon Antal
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Kónya, Papp F., Ludánszki I., Németh Á. (Bokros, 66.) – Nagy R., Oláh G., Kiss L., Sárközi (Kállai, 72.) – Belényesi (Szűcs L., 83.), Urbin. Vezetőedző: Arany László
Gólszerző: Urbin (0–1) az 55., Farkas Á. (1–1) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Simon Antal: – Bíztam benne, hogy ezúttal nem kapunk gólt, mert egyet hazai pályán csak sikerül lőnünk. Sajnos a kihagyott tizenegyes fordulópontot jelentett.
Arany László: – A bajnokság végén kiderül, vesztettünk két pontot vagy nyertünk egyet.
CEGLÉDI VSE–REAC 3–1 (0–0)
Cegléd, 400 néző. Vezette: Veizer (Demeter, Galán)
CEGLÉD: Miski – Robson (Ladiszlai, 90.), Kurucsai, Buzás, Vincze Z. – Kenderes (Busa, 74.), Nagy L., Odrobéna, Farkas I. (Markó, 78.) – Balog M., Koncz. Vezetőedző: Ványi Zsolt
REAC: Szentpéteri – Kovács B., Kornis, Menyhért, Kiss K. – Menyhárt (Gulyás M., 71.), Sós, Böőr, Kiss T. (Cseri G., 57.) – Jovánczai, Szabó Zs. (Nyerges, 76.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Menyhárt (0–1) a 62., Koncz (11-esből, 1–1) a 79., Kurucsai (2–1) a 89., Markó (3–1) a 92. percben
Kiállítva: Odrobéna (Sós letalpalásáért) a 35., Böőr (második sárga lap után) a 67., Jovánczai (második sárga lap után) a 69., Kovács B. (második sárga lap után) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt: – Bár nem ez volt életünk mérkőzése, taktikusan játszva, nagy küzdelemben arattunk megérdemelt győzelmet.
Mátyus János: – A kiállításokig jó teljesítményt nyújtottunk, amit hét mezőnyjátékossal már nem lehetett megtenni.
VECSÉSI FC–DUNAKANYAR-VÁC 0–2 (0–2)
Vecsés, 400 néző. Vezette: Szilasi Sz. (Mohos, Aradi)
VECSÉS: Horváth G. – Szurkos (Balázs B., 75.), Varga P., Madar M. (Nagy G., a szünetben), Erdei – Kovács Z. – Lázok T., Zana, Ponczok (Dobó, 63.), Fritz – Horváth D. Vezetőedző: Duró József
VÁC: Héger – Króner, Páles, Juhász B., Hegedűs Cs. – Andrejcsik (Rábold, 58.), Gulyás G., Albert Á. (Szabados T., 84.), Arany (Franyó, 87.) – Rusvay, Michel. Vezetőedző: Szabados György
Gólszerző: Michel (0–1) a 28., Michel (0–2) a 39. percben
MESTERMÉRLEG
Duró József: – Sokat kell még dolgoznunk, hogy eredményesek legyünk. A tapasztalatlanság ezen a bajnokin nagyon kijött, de ha a második félidőben berúgjuk a tizenegyest, talán esélyünk lett volna a döntetlenre.
Szabados György: – Remélem, akik három hétig tapsoltak örömükben, mert háromszor kikaptunk, azok a vecsési mérkőzés után bennünket is hagynak egy hétig örülni. Jókor jött a siker.
OROSHÁZA FC–SZEGED 2011 1–1 (1–1)
Orosháza, 500 néző. Vezette: Varga L. (Bozó, Varga II G.)
OROSHÁZA: Molnár P. – Végh A., Szabó N., Lupsa, Szűcs D. – Kerepeczki (Bozoki, 73.), Petneházi, Juhász N., Milenkovics (Szabó T., 51.), Ács L. – Buza (Tóth D., 83.). Vezetőedző: Major László
SZEGED: Trepák – Podonyi, Tóth I.(Laczkó J., 80.), Gellér, Radnai – Folmer (Bubori, 65.), Batik B., Magyar Gy., Puskás Cs., Kulacsik (Varga I., 75.) – Bernáth. Vezetőedző: Kolozsvári János
Gólszerző: Kulacsik (0–1) a 8., Lupsa (1–1) a 39. percben
Kiállítva: Szabó N. (második sárga lap után) a 83., Gellér (második sárga lap után) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Major László: – A második félidőben mezőnyfölényben futballoztunk, a döntetlennel veszítettünk két fontos pontot.
Kolozsvári János: – Az első tíz percben eldönthettük volna mérkőzést, a végén viszont örülnünk kellett az egy pontnak.

 

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Tatabánya 4 4 9–3 +6 12
2. MTK Budapest 4 4 8–2 +6 12
3. FC Ajka 4 3 1 10–2 +8 9
4. Ferencvárosi TC II 4 3 1 8–5 +3 9
5. Bajai LSE 3 2 1 9–7 +2 6
6. Gyirmót FC 4 2 2 7–5 +2 6
7. Kozármisleny SE 3 2 1 3–2 +1 6
8. Videoton-Puskás Akadémia 4 1 1 2 3–5 –2 4
9. Szigetszentmiklósi TK-Erima 3 1 2 5–3 +2 3
10. Veszprém FC 3 1 2 5–5 0 3
11. Győri ETO FC II 3 1 2 7–9 –2 3
12. BKV Előre SC 3 1 2 2–4 –2 3
13. Soproni Vasutas SE 3 1 2 3–8 –5 3
14. Paksi FC II 3 2 1 1–3 –2 2
15. Budaörsi SC 4 1 3 2–6 –4 1
16. Dunaújváros Pálhalma ASE 4 4 0–13 –13 0
A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Balmazújváros 4 3 1 5–2 +3 10
2. Szolnoki MÁV FC 3 3 9–1 +8 9
3. Restart-Ceglédi VSE 4 3 1 8–3 +5 9
4. Mezőkövesd-Zsóry 3 3 5–1 +4 9
5. Békéscsaba 1912 3 2 1 7–3 +4 7
6. REAC 4 2 2 5–5 0 6
7. Újpest FC II 4 2 2 7–9 –2 6
8. Kazincbarcikai SC 4 2 2 6–9 –3 6
9. Orosháza FC 4 1 2 1 5–3 +2 5
10. Dunakanyar-Vác 4 1 3 5–6 –1 3
11. Budapest Honvéd II 3 1 2 1–2 –1 3
12. Egri FC 4 3 1 4–7 –3 3
13. Nyíregyháza Spartacus 3 2 1 1–4 –3 2
14. DVSC-DEAC 3 1 2 2–6 –4 1
15. Vecsési FC 4 1 3 1–5 –4 1
16. Szeged 2011 4 1 3 4–9 –5 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik