NB II: olasz edzővel folytatja a bajnokságot a Bp. Honvéd-MFA

2011.09.27. 00:30
Hétfőn Vincenzo Mazzeo személyében olasz edző vette át a Bp. Honvéd-MFA NB II Keleti csoportjában szereplő labdarúgócsapatának irányítását – adta hírül a kispesti klub hivatalos honlapja.

Eddig ideiglenesen az akadémia igazgatója, Szalai László irányította a csapatot. A korábbi edző, Lőrincz Emil nemrégiben az NB I-es csapat pályaedzője lett.

Vincenzo Mazzeo több olasz első osztályú csapatban, többek között a Perugiában, a Leccében, a Padovában és Cagliariban is játszott. 2005 és 2009 között a Lecce utánpótlásánál volt edző, majd 2009-től mostanáig a Lecce Primavera, vagyis a Lecce második csapatának volt az edzője.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen lehetőséget kapok a Bp. Honvédnál, a nagy Puskás Ferenc csapatánál – idézi a honlap az olasz szakembert. – Tudom, hogy az MFA a régió egyik vezető akadémiája, ezért tisztelettel, alázattal közelítem meg a feladatot."

A 43 éves edző Németországban született, és 17 éven keresztül volt aktív labdarúgó.

A Bp. Honvéd-MFA hat mérkőzésen szerzett öt ponttal jelenleg a Keleti csoport 11. helyén áll.

Legfrissebb hírek

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
9 órája

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Hátrányból felállva hozta a kötelezőt a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Fontos rangadót nyert a Vasas a Kecskemét ellen, a Honvéd csak ikszelt a Budafok otthonában – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.08. 18:59

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik