Nyíregyháza: Fekete Újpesten van, Bajzátról nem mondtak le

2010.08.02. 21:59
A Nyíregyháza NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, Brekk János az együttes honlapjának beszélt a nyári felkészülésről, elmondta, hogy a 22 éves csatár, Fekete Ádám Újpesten van próbajátékon, ugyanakkor továbbra is tárgyalnak a győri Bajzát Péter szerződtetéséről.

„A felkészülés egyik szakasza, a keményebb szakasza valóban lezárult. Ezt most egy két napos pihenővel zárjuk. Kedden folytatjuk a munkát. Most formába hozás és frissítés időszaka következik, és a csapatépítésre koncentrálunk" – kezdte a nyári felkészülés értékelését a Nyíregyháza vezetőedzője, Brekk János.

„Ez utóbbi nem egyszerű, mert minden eddigi erőfeszítésünk ellenére még most sem látom pontosan, hogy néz ki véglegesen a keretünk. Tudtuk hogy nagy jövés-menés lesz, majd egy csapatra való NB I.-es játékos elment. Ez benne volt a pakliban, de voltak olyan játékosok, akiket szerettem volna itt tartani, még sem sikerült, példának említhetem Hommát. Sikerült itt tartani Andorkát, Kovacsevicset, Abdelalit, de visszakerült Lakatos, Ambrusz és Szilágyi is" – folytatta Brekk, aki úgy érzi, a támadósorban még erősítésre lesz szükségük.

„A csatársorban vannak gondjaink. Ott van Andorka, akivel elégedett vagyok, mellette Szilágy és Batizi-Pócsi szerepelhet. Fekete Ádám ma Újpesten van, ahova próbajátékra érkezett, így róla még nem tudjuk, hogy marad-e. Korábban felmerült Bajzát leigazolásának lehetősége, még nem mondtunk le róla, de egyre kisebb az esélye, hogy nálunk folytatja" – fogalmazott a szakember, aki azt is elmondta, hamarosan szerződést kötnek a Pápa középpályásával, Sarus Balázzsal.

Legfrissebb hírek

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:40

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:03

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Oláh Benjámin: Szorgalommal lehet megszerezni az edző bizalmát

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 10:56

Már nincs kieső helyen a Nyíregyháza, egyre nagyobb bajban az MTK

Labdarúgó NB I
2026.02.08. 19:09