A sereghajtó ellen botlott a Fradi, Makón úszhat el a feljutás

Vágólapra másolva!
2007.06.09. 17:22
A Ferencvárosi TC 2-2-es döntetlent játszott Tatabányán az NBII-es tabella utolsó helyezettje, a Budafok ellenében. A találkozón számtalan helyzetet kihagyó zöld-fehérek kétszer is vezettek, bosszantó védelmi hibáknak köszönhetően a végén aztán mégsem tudták begyűjteni a három pontot.
Lipcsei Péter és társai bánkódhatnak, könnyen lehet jövőre is a másodosztályban folytatják
Lipcsei Péter és társai bánkódhatnak, könnyen lehet jövőre is a másodosztályban folytatják
Lipcsei Péter és társai bánkódhatnak, könnyen lehet jövőre is a másodosztályban folytatják
Lipcsei Péter és társai bánkódhatnak, könnyen lehet jövőre is a másodosztályban folytatják
A Ferencváros az első pillanatoktól kezdve kapujához szögezte a dél-budaiakat, vállakozókedvben nem volt hiány a zöld-fehéreknél, akik az első negyedóra táján szinte percenként veszélyeztették Gelei Károly együttesének kapuját.

A félidőben gyakorlatilag körbelövöldözték a vendégek a budafokiak kapuját, akik félóra magasságában azonban két ziccert is hibáztak. Először Schmatovich majd Újhegyi került százszázalékos helyzetbe, azonban Kemenes kapus mindkét esetben meghiúsította a budafoki vezetést.

Ez a futball íratlan szabályai szerint a játékrész végén meg is bosszulta magát, Lipcsei szögletből való beívelését Buz juttatta közelről fejjel a hálóba a 43. percben.

Fordulás után hidegzuhany a Fradi hívei számára: egyenlíteni tudott a Budafok. Egy hosszú előreívelésre Újhegyi és Dragóner futott versenyt. A ferencvárosi védő elszámította a labda ívét, Újhegyi pedig kegyetlenül kihasználta a hibát, és nyolc méterről ügyesen átemelte a labdát Kemenes kapus fölött. Dragóner az eset során meg is sérült, így le kellett cserélni.

Tíz perc kellett a vezetés visszavételéhez Zoran Kuntics együttesének, ekkor Lipcsei találta meg Tökölit a büntetőterületen belül, a csatár fordulásból, kilenc méterről lőtte ki a hosszú jobb sarkot Dombai keze alatt.

A 71. percben újabb sokk a népligetieknek, Schmatovich Gábor csinált bohócot a zöld-fehér védőkből, majd 12 méterről a bal alsó sarokba tüzelt Kemenes mellett.

A hátralévő húsz percben óriási energiákat mozgósított a Fradi, ám egyre elkeseredettebbé váltak akciói. A ráadásban aztán mindkét együttes betalálhatott volna, de előbb Tököli, majd egy gyors kontra után Urbán is kihagyta a kihagyhatatlant.

BUDAFOK – FERENCVÁROS 2-2 (0-1)
Helyszín: Tatabánya
Nézőszám: 2500
Játékvezető: Veizer Roland
Asszisztensek: Szécsényi István, Berettyán Péter
A KEZDŐCSAPATOK
BUDAFOK FERENCVÁROS
Dombai Kemenes
Szigeti Bognár Zs.
Nagy A. Dragóner
Hacker Nagy J.
Lázár P. Bartha
Schmatovich Lipcsei
Füzi K. Buz
Kővári Nagy S.
Rétsági Csepregi
Újhegyi Tököli
Sipos Horváth D.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gelei Károly Zoran Kuntics
Gólszerző: Újhegyi (54.), Schmatovich (71.), ill. Buz (43.), Tököli (65.)
Csere: Sipos h. Fülöp (66.), Szigeti h. Urbán (69.) Újhegyi h. Fűzfa (88.), ill. Csepregi h. Laczkó (23.), Dragóner Attila h. Ferencz Dániel (58.), Horváth D. helyett Kulcsár D. (64.)
Sárga lap: Hacker (77.)
Az állás
1. Nyíregyháza 28 19 8 1 65-23 +42 65
2. FTC 29 18 10 1 70-21 +49 64
3. Orosháza 28 14 7 7 51-38 +13 49
4. Tuzsér 28 13 6 9 37-39 -2 45
5. Szolnok 28 12 9 7 42-33 +9 45
6. Bőcs 28 12 9 7 35-34 +1 45
7. Vecsés 28 10 9 9 44-39 +5 39
8. Kecskemét 28 9 10 9 42-42 0 37
9. Karcag 28 9 8 11 31-38 -7 35
10. Baktalórántháza 28 8 8 12 33-43 -10 32
11. KBSC 28 6 13 9 39-42 -3 31
12. Makó 28 9 6 13 30-44 -14 30
13. Jászapáti 28 7 6 15 25-45 -20 27
14. Jászberény 28 8 2 18 36-52 -16 26
15. Békéscsaba 28 6 4 18 31-48 -17 22
16. Budafok 29 5 5 19 29-59 -30 20
Legfrissebb hírek

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Három gólt szerzett, és 2005 után újra nyert a Ferencváros otthonában az ETO

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 20:07

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik