Három játékosával hosszabbított a Nyíregyháza

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.06.21. 10:18
null
Tóth Balázs 2030-ig hosszabbított Nyíregyházán (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A Nyíregyháza labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Tóth Balázs, Májer Milán és Vane Jovanov szerződését.

Tóth Balázs 2024-ben érkezett Nyíregyházára, ahol sérülésig jó teljesítményt nyújtott. A kapust tavaly meg kellett operálni, de mostanra már felépült.

„Izgatottan várom a folytatást, és nagyon örülök a közös munkának. Teljesen felépültem a sérülésemből, kellett néhány mérkőzés az NB III-as csapatban a meccsrutin miatt, és erre jók lesznek az edzőmérkőzések is. Bosszantott, hogy ki kellett hagynom az előző idényt, de remélem, ott folytatom, ahol előtte abbahagytam. Nagyon sok erőt adtak a szurkolók a sérülés alatt, sok támogatást kaptam, és megpróbálom meghálálni mindezt a következő idényben. Külön köszönöm, hogy a klub vezetése a komoly sérülés után is hosszú távú szerződést kínált, ami számomra egy komoly visszacsatolás, hogy számolnak velem” – mondta Tóth, aki 2030-ig kötelezte el magát.

Vane Jovanov szerződése lejárt a nyáron, de a Nyíregyháza élt az opciós jogával, és 2028-ig hosszabbított az északmacedón védővel.

„Örülök, hogy továbbra Nyíregyházán játszhatok, és igyekszem minden mérkőzésen a maximumot nyújtani. Úgy érzem erős csapatunk lesz, és szeretnénk ott folytatni, ahol tavasszal abbahagytuk. Fantasztikus szurkolótábora van a Szparinak, remélem sok győzelmet ünnepelhetünk együtt a következő idényben” – mondta a tavasszal 13 meccsen lehetőséget kapó jobbhátvéd.

Szintén az opciós jogával élt a szabolcsi klub Májer Milán esetében.

„Örülök, hogy a Szpari játékosa maradhatok. A tavasz nagyon jól sikerült a csapat számára, és ha szerződést szeretne hosszabbítani egy klub a játékossal, azt mindig örömmel kell fogadni.  Az előző szezonban ősszel jól ment a játék, gólpasszt adtam, gólt rúgtam, szeretném ezt az egész évre kitolva megismételni. Nagyon jól érzem magam a klubnál, a társakkal nagyon jó a viszonyom, a szurkolók pedig nagyon elszántan támogatják a csapatot” – nyilatkozta Májer.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Hős Zsombor (Vasas)
Kölcsönbe érkező: Kaczvinszki Dominik (Újpest)
Kölcsönből visszatérnek: Alaxai Áron (Paksi FC), Beke Péter (Kecskeméti TE), Keresztes Krisztián (Dundee United – Skócia), Kun Ákos (Szeged-Csanád GA), Zan Medved (szlovén, 1. FC Slovácko – Csehország). A Nyíregyháza II adta kölcsön: Csörnyei Zsombor (FC Ajka)
Kiszemeltek: Hajós Lőrnic (Vasas),
Távozók: Eneo Bitri (albán, KF Egnatia – Albánia, szabadon igazolhatóként), Pavlosz Korrea (ciprusi, Maccabi Petah-Tikva – szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel (Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Kovácsréti Márk (Vasas FC), Nagy Dominik (szabadon igazolható,)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dala Martin (? – Puskás Akadémia FC), Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Tóth Balázs: Reális esélyünk van visszakerülni az A-ligába

Magyar válogatott
2026.09.17. 14:03

Manner Balázs: Sokkal többre számítottam magamtól

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 09:06

Tóth Balázs a biztos pont a gólvonalon, mögötte nyitva a kapu

Magyar válogatott
2026.09.15. 06:44