Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

I. SZ.I. SZ.
2026.06.22. 16:34
null
Fotó: Újpest FC
Mint arról korábban beszámoltunk, Szappanos Péter megállapodott az Újpesttel, amely hétfő délután bejelentette a 35 éves kapus szerződtetését.

A Puskás Akadémiától távozó válogatott labdarúgó a PAFC előtt a Mezőkövesd, a Honvéd és a Paks színeiben játszott még az NB I-ben, eddig összesen 214 élvonalbeli bajnokin lépett pályára.

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

A lilák válogatott játékosokat igazolnának Felcsútról, az egyikük hamarosan alá is írhat.

„A beilleszkedéssel biztosan nem lesz gondja, hiszen Balajcza Szabolcs kapusedzővel már a Puskás Akadémiánál is együtt dolgozott” – írja az Újpest honlapja.

A felcsúti klub hétfőn a honlapján közölte, hogy értékesítette a 35 éves kapus játékjogát, vagyis a fővárosiak kivásárolták a szerződéséből Szappanost.

„Szappanos érkezésével egy magyar válogatott játékossal erősödött a keret, szerintem ennél többet nem is kell mondanom. Mentalitásával, alázatos munkájával nem csak a pályán, de az öltözőben is sokat várok tőle. Kicsivel több mint egy hónap maradt a kezdésig, rengeteg munka vár még ránk” – idézte az Újpest honlapja Dárdai Pál sportigazgatót.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Etienne Amenyido (togói, Preussen Münster – Németország), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország, kölcsön után végleg), Szappanos Péter (Puskás Akadémia), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország),
Kölcsönből visszatérhetnek: Babós Levente (BVSC-Zugló FC), Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Dénes Adrián (BVSC-Zugló FC), Geiger Bálint (Videoton FC Fehérvár), Juhász Bence (Kolorcity Kazincbarcika), Svékus Olivér (Tiszafüred VSE), Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország), Varga Balázs (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szentmihályi Ádám
Kiszemeltek: Manner Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, szabadon igazolható), Davit Koburi (grúz, szabadon igazolható), Milan Tucic (szlovén, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozott: Kaczvinszki Dominik (Nyíregyháza)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Nejc Gradisar (szlovén, Al Ahli – Egyiptom)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Riccardo Piscitelli (olasz, lejár a szerződése), Tamás Krisztián (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
2026.09.21. 07:51

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16