A francia másodosztályból igazolt védőt a Ferencváros – hivatalos

R. P.R. P.
2026.06.20. 19:27
null
Fotó: fradi.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtette a 25 éves Nathan Zohorét.


„Nathan Zohoré személyében tehetséges középső védőt igazoltunk – írja közleményében a Ferencváros. – Az elefántcsontparti szülőktől már a franciaországi Créteil városában született futballista az Évry és a Sochaux akadémiáját végigjárva vált profi labdarúgóvá.

2019-ben utóbbi klubnál írhatta alá első, 2022-ig szóló profi szerződését. Az első csapatba nem tudta magát beverekedni, így kölcsönbe a negyedosztályban szereplő Louhans-Cuiseaux együtteséhez került. Visszatérése után a 2021–2022-es idényben egy Francia Kupa-mérkőzésen végül bemutatkozhatott a Sochaux-ban, majd a szezon végén az éppen akkor a negyedosztályba kieső Boulogne játékosa lett.

A 188 centi magas középső védő a piros-feketéknél aztán már meghatározó játékossá vált: az elmúlt négy idényben összesen 109 mérkőzésen lépett pályára, ezeken négy gólt szerzett. Tagja volt az előbb a harmadosztályba (Championnat National), majd 2025 tavaszán a másodosztályba (Ligue 2) feljutó csapatnak. A 2025–2026-os évadban 30 meccsen 2503 percet játszott, négy sárga és egy piros lapot kapott a Ligue 2-ben, ahol a 15. helyen zárt a Boulogne.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Nathan Zohoré (francia, Boulogne – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne City – Ausztrália), Alekszandar Csirkovics (szerb, Lechia Gdansk – Lengyelország), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Real Zaragoza – Spanyolország), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Akron Toljatti – Oroszország). Az FTC II által kölcsönadott játékosok: Szabó Szilárd (Kisvárda), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czinege Zsombor
Kiszemeltek: Nagy Ádám (Spezia – Olaszország)
Távozók: Mohamed Abu Fani (izraeli, Crvena zvezda – Szerbia, Hapoel Tel-Aviv – Izrael), Stefan Gartenmann (svájci-dán, szabadon igazolható), Gróf Dávid (szabadon igazolható), Alekszandar Pesics (szerb, Fatih Karagümrük – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói, lejár a szerződése), Ibrahim Cissé (francia), Cebrail Makreckis (lett-német, Corum FK – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
55 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
2 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
2 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
4 órája

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
5 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
13 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
14 órája