Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

R. P.R. P.
2026.05.20. 09:51
null
Belényesi Csaba (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát, Belényesi Csabát. Az ügylet részeként Szépe János a fővárosiakat elhagyva a Kecskemétnél játszhat.

 

„Belényesi Csaba legnagyobb sikereit a kecskemétiekkel érte el: a 2022–2023-as idényben ezüstérmet szerzett az NB I-ben – írja bemutatójában az MTK. – A ballábas, 193 centiméter magas védő három szezonon át volt a KTE meghatározó játékosa az élvonalban, az elmúlt négy esztendő során pedig mindössze öt mérkőzést hagyott ki. A 2023–2024-es bajnoki évadban egyetlen másodpercet sem hiányzott a pályáról. A lila-fehéreknél hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott. Belényesi Csabának sok sikert kívánunk az MTK Budapestnél, Szépe Jánosnak pedig köszönünk mindent, és további pályafutásához sok sikert kívánunk!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskemét)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel és Zsóri Dániel (mindketten Kozármisleny), Csenterics Adrián (Mérida AD – Spanyolország), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Kovács Mátyás (Kassa – Szlovákia), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia), Törőcsik Péter (BVSC). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Hinora Kristóf (Paksi FC), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg?)
Távozók: Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Szépe János (Kecskemét)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Kádár Tamás (lejár a szerződése), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
3 órája

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:55

Nézzétek meg a cipőmet! Ilyen volt a Paks és az MTK bajnokija – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 23:02

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Rossz hír a kék-fehéreknek, Bognár György az ellenfél

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 13:08

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Varga Bence lehetősége egy sajnálatos eset miatt jött el

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 11:12

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27