A Vasas szerződést hosszabbított Doktorics Áronnal – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.05.25. 09:28
null
Doktorics Áron marad a Vasasnál (Fotó: Vasas)
A labdarúgó NB II-t megnyerő Vasas szerződést hosszabbított Doktorics Áronnal.

A Vasas a hivatalos oldalán tette közzé, hogy szerződést hosszabbított Doktorics Áronnal. A 24 éves védő a Lurkó FC-ben kezdte pályafutását, 2011 óta viszont egy rövid, MTK-s kitérőt követően már a Szombathelyi Haladás korosztályos együtteseiben játszott. Itt mutatkozott be a felnőttek között is, ahol összesen 139 tétmeccsen lépett pályára. 2024 januárjában igazolt Angyalföldre, ahol gyorsan alapemberré vált, minden sorozatot figyelembe véve már 79 mérkőzést játszott a Vasasnál.

„Nagyon köszönöm a lehetőséget a klubvezetésnek, amiért a jövőben is a Vasasért küzdhetek és a Fáy utcában futballozhatok majd. Nem volt nehéz döntés a hosszabbítás, hiszen remek a kapcsolatom a csapattársakkal, a stábbal, a klubnál dolgozókkal és a szurkolókkal is, így minden gyorsan és gördülékenyen ment. Gyerekkori álmom válik majd valóra az NB I-es bemutatkozással, büszke vagyok rá, hogy ez egy olyan nagy múltú klubban sikerülhet, mint amilyen a Vasas. Mindent megteszek azért, hogy az élvonalban is méltóképpen szerepeljünk!” – fogalmazott a bejelentésnél Doktorics.

Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója így fogalmazott: „Doktorics Áron a nálunk töltött időszakban csapatunk egyik legmeghatározóbb tagjává vált, az előző idényben 2496 percet töltött a pályán, legtöbbször kiemelkedő teljesítményt nyújtva a hiányposztnak számító, bal oldali szélső védőként. Játékintelligenciájának köszönhetően, többféle játékrendszerben, egy sorral feljebb és a középpálya tengelyében is hasznosan bevethető. Bár 24 éves játékosunk teljesítményére több rivális klub is felfigyelt, 2030. június 30-ig meghosszabbítottuk a szerződését.”


 


 


 

 

Legfrissebb hírek

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
1 órája

A BVSC és a Kaposvár is elődöntős a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
1 órája

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
2 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
5 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
7 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
9 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
9 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
12 órája