Böde Dániel állami kitüntetésben részesült

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.03.13. 15:27
null
Böde Dániel megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerést (Fotó: paksifc.hu)
A Paksi FC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Böde Dániel megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerést.

A Magyar Érdemkereszt a magyar állam rangos kitüntetése, amelynek több fokozata létezik, ezek egyike a Magyar Ezüst Érdemkereszt. Az elismerést azoknak adományozzák, akik saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, maradandó értéket teremtenek, és munkájukkal hozzájárulnak a magyar közélet, kultúra, tudomány vagy éppen a sport fejlődéséhez. A kitüntetéseket hagyományosan a nemzeti ünnepekhez kapcsolódva adják át.

„Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen elismerésben részesítenek – idézte Böde Dánielt a klub hivatalos honlapja. – Nagyon megtisztelő ez számomra, és köszönöm szépen mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy engem illet ez a díj. Én mindig csak tettem a dolgom: futballoztam, és próbáltam segíteni a csapatot. Ez a kitüntetés nemcsak az enyém, hanem mindazoké is, akikkel együtt dolgozhattam az évek során.”

 

Legfrissebb hírek

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Kétszeres kupagyőztest igazolt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 10:17

Bognár György: Azok játszottak gyengén, akiknek frissnek kellett volna lenniük

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 21:13

A Paks kétszer egyenlített, de a ZTE öt gólt szerezve nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 19:33

Kiss Bence: Megtiszteltetés a tízes mezben futballozni

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 11:48