Távozott az NB II-es Karcagtól a nyári osztályozó hőse

F. B.F. B.
2026.02.11. 11:22
null
Szakács Levente Karcag után a DEAC-ban folytatja (Fotó: karcagsport.hu)
Fél évre kölcsönbe érkezett az NB III Északkeleti csoportjában szereplő DEAC labdarúgócsapatához Szakács Levente, aki az előző másfél évet a most NB II-es Karcagnál töltötte – számolt be róla a klub honlapja.

A 20 éves Szakács Levente a DVSC-ben nevelkedett, s a Loki 2024 szeptemberében profi szerződést kötött vele. A 2024–25-ös idényt az akkor még NB III-as Karcagnál töltötte kölcsönben, mellyel sikerült kiharcolnia a feljutást, méghozzá úgy, hogy a Nagykanizsa elleni nyári osztályozós párharc két meccsén három gólt szerzett. 

Az előző fél évet is a karcagiaknál töltötte, ahol hatszor lépett pályára az NB II-ben kezdőként, kétszer pedig csereként, illetve a Csákvár elleni kupameccsen is szerephez jutott. A nagykunságiak színeiben összesen 41 mérkőzésen jutott szóhoz, s 12 gólt szerzett.

Olyan csapatba szerettem volna igazolni, amely az élbolyba tartozik, a DEAC pedig ilyen, évek óta komoly játékerőt képviselnek és harcban vannak a feljutásért, aminek a kiharcolásában szeretnék segíteni nekik – mondta a deac.hu-n a középcsatár, aki szélső támadót is szokott játszani, Karcagon is abban a pozícióban számítottak rá. – Nagyon jól éreztem magam Karcagon, kiváló társaság részese lehettem. Játszottam már a DEAC ellen, nemegyszer, a Loki utánpótlásából is ismertem többeket, az elmúlt héten már együtt edzőtáboroztunk, úgy érzem, befogadtak, mindenki nagyon kedves volt. Ha minden igaz, a Soroksár elleni kupameccsen már be is mutatkozhatom, mindent megteszek majd én is és a többiek is, hogy továbbjussunk.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KARCAGI SC-NÉL
Érkezett: Görög Gergő (Kaposvár), Fekete Olivér (FSG Schwarzenbach – Ausztria)
Távozott: Berkeczi Csongor (román-magyar, AFC Odorheiu Secuiesc – Románia), Szakács Levente (DVSC – kölcsönből vissza, onnan DEAC – kölcsönbe), Tarcsi Róbert (szlovákiai, Nyíregyháza – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
18 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38