A célegyenesbe ért Kata Mihály felépülése

CS. A.CS. A.
2026.01.18. 12:51
null
Fotó: Török Attila
Kata Mihály, az MTK Budapest középpályása novemberi sérülése után a héten már teljes értékű edzésmunkát végezhetett, s reméli, csapata elindul felfelé a tabellán.  

Visszakaphatja csapatkapitányát az MTK Budapest, Kata Mihály felépülése a célegyenesbe ért. Emlékezhetünk, az ötszörös válogatott középpályás tavaly november 23-án a Diósgyőr elleni (0–4) bajnokin sérült meg, ráestek a lábára, s még az első félidő hajrájában le kellett cserélni.

 „A szárkapocs- és a sípcsontom közötti hártya, valamint a bokaszalagom sérült meg – mondta lapunknak a kék-fehérek 23 éves labdarúgója. – Az orvosok azt mondták, nem klasszikus sportsérülés, inkább baleseteknél szokott előfordulni. Próbáltam ráállni a lábamra, de egyből éreztem, nagy a baj, úgyhogy következett a csere. Ez már majdnem két hónapja történt, de a héten már teljes értékű edzést végezhettem, vagyis már a célegyenesben vagyok. Várom, hogy újra segíthessek a csapatnak – nehezen fogadtam el, hogy nem játszhatok, főleg mert az eredmények sem úgy jöttek, ahogyan elvártuk magunktól. De a téli szünetben mindezt lezártuk, s már előretekintünk.”

Immár új vezetőedzővel, hiszen Pinezits Máté váltotta Horváth Dávidot a kispadon.

 „Úgy érzem, egyre inkább egy hullámhosszra kerülünk Pinezits Mátéval, ám drasztikus változás nem várható a csapatban, már csak a téli szünet rövidsége miatt sem. Azt azért remélem, hogy a védekezésünk javul, hiszen sok gólt kaptunk az ősszel, de a labdabirtokláson alapuló játékunk marad. A jelenlegi kilencedik helynél mindenképpen előrébb végeznénk, fontos, hogy jól kapjuk el a rajtot. Ami engem illet, először is legyek panaszmentes, lendüljek minél hamarabb formába. Szeretném, hogy kiegyensúlyozott futballom mellett néhány extra megoldás, gól vagy gólpassz is jellemezné a játékomat. Ezért dolgozom.”

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
3 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
8 órája

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
14 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
15 órája

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
23 órája

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:24