
LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–ZTE FC 1–2 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, 8697 néző. Vezette: Antal
Gólszerző: Varga B. (34.), ill. Skribek (42.), José Calderón (54.)
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
Előzetesen úgy lehetett okoskodni: ha van meccs, amelyen pihentetheti kulcsjátékosait a nemzetközi porondon is fáradozó Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane, akkor ez az, hiszen a tabella utolsó helyezettjét fogadta a címvédő. Hat helyen változtatott is az ír szakember a Salzburg elleni kezdőcsapathoz képest – de persze a Ferencvárosnak olyan bő és erős a kerete, hogy nincs is állandósult kezdőcsapata, gyakori a rotálás. Az FTC-szurkolók örömére Varga Barnabást nem érintette a keret forgatása, és a válogatott csatár negyven másodperc múltán máris majdnem betalált, tőle szokatlan módon azonban elügyetlenkedte a befejezést. A következő percben pedig már a túloldali kapunál Skribek Alen igyekezett meglepni Dibuszt Dénest egy íveléssel, nagyot kellett tornáznia a ferencvárosi kapusnak – vibrálóan indult a mérkőzés.
Megnyomta az első perceket a Fradi, a Varga Barnabás ékpárjaként játszó Yusuf Bamidele többször is veszélyesen kevergetett a tizenhatoson belül. Csakhogy átvészelte a kezdeti rohamokat a ZTE, és hamarosan konszolidálta a kapuja előtti állapotokat. A védelem állta a sarat, és a gyors dél-amerikai támadók révén egy-két kontraakcióra is futotta az erejéből, s eltelt úgy a félidő fele, hogy csak meddő volt a hazaiak fölénye, cseppet sem nyomasztó.
Aztán a 34. percben különös góllal szerzett vezetést az FTC: mielőtt a kapuba találó Varga Barnabás elé csorgott a labda, az azért folyó harcban Yusuf Bamidele mintha vállon rúgta volna Várkonyi Bencét – a VAR-vizsgálat során azonban nem véltek szabálytalanságot felfedezni. A gólra gyorsan jött a válasz, alig nyolc percre rá Skribek Alen szépen kígyózott be a hazai védők között szemet gyönyörködtető, Joao Victorral és Maxsuell-lel folytatott háromszögelés végén, és higgadt maradt a befejezésnél is. Noha a zalaiak támadói termetre eltörpültek a Fradi megtermett védői mellett, többször is jól „firkáltak” a gyepen.
Nem lehetett maradéktalanul elégedett az első negyvenöt percben látottakkal Robbie Keane, mert hármat is cserélt a szünetben. S nem igazán tetszett a hazai publikumnak, hogy a második félidő elején a vendégek többször is játszi könnyedséggel tudtak létszámfölényes helyzeteket teremteni a Fradi harmadában. Majd váratlanul előtört a spanyol balhátvéd, José Calderón, aki egy az egyben két védőt elfektetett, és káprázatos góljával máris vezetett a ZTE!
Bátran, önbizalommal telve játszott, ötletesen adogatott az ellenfél térfelén is ekkor az egerszegi csapat. Varga Barnabás folyamatosan veszekedett az övéivel, hogy alig jut hozzá labda, vagy például amikor beindul, Gavriel Kanikovszki inkább visszafelé passzol… Szokatlan pillanat volt, de már a 66. percben valamennyi cserelehetőségét kihasználta a Fradi trénere.
Helyzetei voltak még a zöld-fehéreknek, Jonathan Levi jó tekerése vagy Alekszandar Pesics próbálkozása – de a hazai csapat nem tudott egyenlíteni. Nagy meglepetésre megérdemelt vendégsiker született a forduló záró meccsén! 1–2
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Paksi FC | 11 | 5 | 5 | 1 | 26–17 | +9 | 20 |
| 2. Kisvárda | 10 | 6 | 1 | 3 | 12–15 | –3 | 19 |
| 3. Debreceni VSC | 11 | 5 | 4 | 2 | 18–14 | +4 | 19 |
| 4. MTK Budapest | 11 | 5 | 2 | 4 | 24–18 | +6 | 17 |
| 5. Ferencvárosi TC | 10 | 4 | 4 | 2 | 20–11 | +9 | 16 |
| 6. ETO FC Győr | 10 | 4 | 4 | 2 | 21–14 | +7 | 16 |
| 7. Puskás Akadémia | 11 | 4 | 3 | 4 | 14–16 | –2 | 15 |
| 8. Diósgyőri VTK | 11 | 2 | 5 | 4 | 15–21 | –6 | 11 |
| 9. Kazincbarcika | 10 | 3 | 1 | 6 | 10–19 | –9 | 10 |
| 10. Zalaegerszegi TE | 11 | 2 | 4 | 5 | 18–20 | –2 | 10 |
| 11. Újpest FC | 11 | 2 | 4 | 5 | 15–18 | –3 | 10 |
| 12. Nyíregyháza Spartacus | 11 | 2 | 3 | 6 | 14–24 | –10 | 9 |









