Norris szárnyalt Mexikóban, és visszaállt a bajnokság élére

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.26. 20:41
Fotó: AFP
Lando Norris (McLaren) aratott győzelmet a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj versenyén. A bajnokság élére visszatérő brit mögött az utolsó körökben egymással csatázó Charles Leclerc (Ferrari) és Max Verstappen (Red Bull) ért célba, míg az első ötöst Oliver Bearman (Haas) és Oscar Piastri (McLaren) zárta.

Megtört Max Verstappen lendülete, hosszú versenyhétvégék után először nem tudta legyőzni mindkét McLarent. A holland menetelésének Lando Norris vetett véget, méghozzá a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén. A brit versenyző magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót, míg a Red Bull-os az ötödik lett, és már a futam előtt arról beszélt, hogy nem lát esélyt a dobogóra sem.

Verstappennek ugyanakkor így is volt esélye csökkenteni a lemaradását a vb-éllovas Oscar Piastrival szemben, aki a csalódást keltő kvalifikáció után csak a hetedik helyről várhatta a rajtot. Az ausztrál a futamot megelőzően 40 ponttal vezetett a Red Bull-pilóta előtt, míg saját csapattársát 14 ponttal előzte meg, ami azt jelentette, hogy minden esély megvolt rá, hogy örségváltás történjen a bajnokság élén.

Noha Norris fő riválisai hátrébbról startoltak, a brit így sem számított könnyű vasárnapra, mivel a sikerre éhes Ferrari-versenyzők, Charles Leclerc és Lewis Hamilton rugaszkodott el mögüle. A negyedik pozícióból Russell várta a piros lámpák kialvását, míg Andrea Kimi Antonelli a hatodik rajtkockát foglalta el a másik Mercedesszel.

Ami a gumistratégiát illeti, Norris, Leclerc, Hamilton, Russell, Antonelli, Piastri, Oliver Bearman, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Liam Lawson, valamint Lance Stroll indul a lágy keveréken. Verstappen, Isack Hadjar, Cunoda Juki, az öt hellyel hátrasorolt Carlos Sainz Jr., Gabriel Bortoleto és Pierre Gasly a közepes, míg a többiek a kemény keveréken indulnak.

Norrisnak sikerült megtartania a vezetést, de mögötte nagy volt a tülekedés: a két Ferrari egymással harcolt a második helyért, míg Verstappen azonnal maga mögé utasítva Russellt érkezett meg Leclerc és Hamilton mellé, igaz, az egyes kanyarig a mercedeses is visszaért, így négyen próbáltak volna bekanyarodni, de a címvédő számára már nem maradt hely, és kénytelen volt kiengedni a Red Bullt a füves részre. A holland a Mercedes előtt, negyedikként sorolt vissza, míg hátrébb Piastri két pozíciót is bukott, miközben Liam Lawson útja az első kör végén a bokszutcába vezetett új orrkúpért, majd később fel is kellett adnia a versenyt.

Norris igyekezett elhúzni az élen, és zavartalanul építhette az előnyét, mint ahogyan Leclerc is magabiztosan tartotta a második helyét, mögötte viszont óriási csata alakult ki a harmadik pozícióért. Verstappen elég későn ugrott be Hamilton mellé, és bár el tudott fordulni, a két autó kissé összeért egymással, amit követően a Red Bull-os kisodródott a pálya szélére, de a ferraris előtt tért vissza. A hétszeres világbajnok azonban nem hagyta annyiban, és próbált visszatámadni, de elfékezte, és átszántott a füves részen.

Míg a brit harmadikként tért vissza a nyomvonalra, Verstappen és Bearman egymásra talált, és a Haas pilótájának sikerült megelőznie a Red Bullt a negyedik helyért. Hamilton utólag 10 másodperces időbüntetést kapott az eset miatt, míg hátrébb Piastrinak sikerült többszöri próbálkozás után megelőznie Cunodát, majd célkeresztbe vette a Mercedes kettősét.

Piastri a 20. körben már nyitott hátsó szárnnyal támadta Russellt, de nem talált fogást rajta. Az élmezőnyből elsőként Antonelli ment ki kerékcserére, akit a büntetését letöltő Hamilton, majd az egymással csatázó Piastri és Russell is követett egy-egy kör eltéréssel. A Ferrari britjét valamennyien át tudták ugrani, mint ahogyan Bearman is, így egészen a nyolcadik helyig esett hátra.

Norris a 35. körben járta meg a bokszutcát, és addigra olyan nagy előnyre tett szert, hogy az akkor még kerékcsere nélkül haladó Verstappen előtt, az élen tért vissza a pályára. Míg a címvédő egészen a 38. körig tolta ki az első etapját, és esett vissza Hamilton mögé, előttük nagy harc bontakozott ki az ötödik pozícióért. Antonelli mögött Russell és Piastri is nyitotta a hátsó szárnyát, és miközben a brit igyekezett maga mögött tartani a mclarenest, a rádión azt ecsetelte, hogy sokkal jobb tempóra lenne képes a márkatársánál, és a dobogóért tudna harcolni.

A Mercedes végül hallgatott rá, és a két pilóta pozíciót cserélt egymással a 41. körben, miközben Piastri ekkor már Antonellin próbált fogást találni. Az élen Norris már több mint 20 másodperccel vezetett Leclerc előtt, Bearman lemaradása pedig további 7 szekundum volt. Verstappen a 38. körben előzte meg Hamiltont, aki a pozícióvesztés után azonnal a boksz felé vette az irányt. Nem a hétszeres vb-első volt az egyetlen, aki másodszor is cserélt, Russell, Antonelli, Piastri, valamint Bearman is követte őt, utóbbi Esteban Oconnal akadt majdnem össze, de sikerült az előzés.

Az újabb kerékcserés hullám után Norris előnye már a 25 másodpercet is meghaladta Leclerc előtt, a harmadik helyre Verstappen lépett előre, míg a küzdelmet negyedikként folytató Bearmanre Russell igyekezett nyomást helyezni. Piastri hatodikként érkezett, utána Antonelli, Hamilton, Ocon és Hadjar következett az első tíz között. Piastri a 60. körben maga mögé utasította Russellt, aki időközben kissé leszakadt a negyedik Bearmanről, mialatt Verstappen folyamatosan lopta a távolságot a másodikként haladó Leclerc mögött. A holland a 69. körben ért fel a ferrarisra, és nyithatta a hátsó szárnyát, mint ahogyan Piastri is így tett Bearman mögött.

A csatározást az utolsó körben érvénybe léptett virtuális biztonsági szakasz akasztotta meg, miután Sainz kénytelen volt leparkolni a Williamsét. Bár a korlátozás még a kockás zászló megjelenése előtt ért véget, pozíciócsere már nem történt.

Norris rendkívül magabiztosan, több mint 30 másodperc előnnyel ért célba elsőként, és szezonbeli hatodik sikerével egyetlen ponttal átvette a vezetést az egyéni vb-összetettben a csapattársa előtt! Leclerc megmentette a második helyét a Ferrarival, míg Verstappennek meg kellett elégnie a dobogó alsó fokával. Bár a holland Norrisszal szemben pontot vesztett, a jobb helyezésnek köszönhetően 35 pontra megközelítette az ötödikként befutó Piastrit.

Bearman behozta a negyedik pozícióban a Haast, míg a pontszerzők sorát a helyeket visszacserélő két Mercedes-pilóta, Hamilton, Ocon, valamint Gabriel Bortoleto zárta.

A konstruktőri bajnokságban a Ferrari visszaelőzte a Mercedest, igaz, a maranellóiak csupán egyetlen ponttal vezetnek, miközben a Red Bull további 9 pont hátránnyal következik a negyedik helyen.

Folytatás két hét múlva a Sao Pauló-i Nagydíjjal.

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:37:58.574 
2.Charles LeclercmonacóiFerrari

30.324 mp h.

 
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda

31.049 mp h.

 
4.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari

40.955 mp h.

 
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes

42.065 mp h.

 
6.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes

47.837 mp h.

 
7.George RussellbritMercedes

50.287 mp h.

 
8.Lewis HamiltonbritFerrari

56.446 mp h.

 
9.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:15.464 p h. 
10.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:16.863 p h. 
11.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:19.048 p h. 
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h. 
13.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h. 
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
16.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
17.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes4 kör h.leállás
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes34feladta
 Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari25feladta
 Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda5feladta

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Lando Norris61621357
2. Oscar Piastri71422356
3. Max Verstappen51122321
4. George Russell2821258
5. Charles Leclerc719210
6. Lewis Hamilton19146
7. Andrea Kimi Antonelli11497
8. Alexander Albon1273
9. Nico Hülkenberg1641
10. Isack Hadjar1939
11. Carlos Sainz11038
12. Fernando Alonso837
13. Oliver Bearman832
14. Lance Stroll632
15. Liam Lawson530
16. Esteban Ocon830
17. Cunoda Juki928
18. Pierre Gasly520
19. Gabriel Bortoleto519

 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes713 (már bajnok)
2. Ferrari356
3. Mercedes355
4. Red Bull-Honda346
5. Williams-Mercedes111
6. Racing Bulls-Honda72
7. Aston Martin-Mercedes69
8. Haas-Ferrari62
9. Sauber-Ferrari60
10. Alpine-Renault20

 

5. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:18.380
2. szabadedzés1. Verstappen 1:17.392
OKTÓBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:16.633
Időmérő1. Norris 1:15.586
OKTÓBER 26., VASÁRNAP
A verseny1. Norris, 2. Leclerc, 3. Verstappen
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 30., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
12 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
Tegnap, 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik