Világhírű ügynökséghez csatlakozott a magyar válogatott középpályás

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.08.27. 10:30
null
Kata Mihály szezonbeli egyetlen gólját éppen a Diósgyőr ellen szerezte (Fotó: Földi Imre)
A napokban Kata Mihály megállapodott a Fali Ramadani nevével fémjelzett LIAN Sports Group ügynökséggel, így a jövőben a világhírű menedzseriroda képviseli majd az MTK 23 éves, ötszörös magyar válogatott középpályását Kata Mihályt.

 

Az MTK-ban futballozó, ötszörös magyar válogatott Kata Mihály ügyeit a jövőben a LIAN Sports Group intézi, miután a nemzetközi ügynökség a napokban képviselői szerződést kötött a középpályással – erről az ügynökség magyarországi képviselete tájékoztatta a Nemzeti Sportot. 

A Lian Sports Group rövid időn belül a második magyar válogatott labdarúgóval kötött megállapodást, hiszen tavaly decemberben Kerkez Milos is aláírt a sztármenedzsernek számító Fali Ramadani ügynökségéhez, és idén nyáron már ez az iroda intézte a balhátvéd liverpooli szerződését. A Lian Sports ügyfelei között olyan ismert játékosokat találunk találunk még, mint André Onana (kameruni, Manchester United), Federico Chiesa (olasz, Liverpool) vagy éppen Luka Jovics (szerb, AEK).

Kata esetében azért is lehet jelentősége az ügynökválasztásnak, mert 2026-ban lejár a szerződése az MTK-nál, így hamarosan döntést kell hoznia a jövőjéről vagy hosszabbít vagy még az idén klubot vált. Ha nem érkezik érte megfelelő külföldi ajánlat, akkor várhatóan új szerződést köt az MTK-val. Információim szerint eddig ezen a nyáron konkrét ajánlat nem érkezett érte, Oroszországból volt komoly érdeklődés, de oda nem akart menni, míg a vele hírbe hozott horvát Hajduk Split és a belga Cercle Bruges nem tett konkrét lépéseket a szerződtetése érdekében. 

Labdarúgó NB I
2025.08.27. 09:03

Az MTK eladja Molnár Rajmundot, megvan az egyezség az áráról – NS-infó

A Nemzeti Sport értesülései szerint a kék-fehérek hajlanak a megállapodásra a lengyel Cracoviával, de más ajánlat is befuthat, egymillió euró körül alakulhat a támadó ára.

 

 

Legfrissebb hírek

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:40

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:34

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:14

Női NB I: a Fradi megnyerte az MTK elleni rangadót, 17 gólt kapott a Videoton

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:22

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07