Külföldre távozott az Újpest szerb középpályása – NS-infó

D. S. B.D. S. B.
2025.08.08. 15:46
null
Ognjen Radosevics távozott Újpestről (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC honlapján tudatta, hogy távozott a csapattól a 22 éves szerb középpályás, Ognjen Radosevics, aki közös megegyezéssel bontotta fel szerződését.

A Szabadkán született Radosevics 2016-ban érkezett Magyarországra, a SZEAC és a SZEOL akadémiai csapatai után 2018-ban igazolt Újpestre, ahol 2022-ben kapott profi szerződést. A szerb középpályás a IV. kerületiek élvonalbeli csapatában 23 bajnokin két gólig és két gólpasszig jutott, de a lila-fehérek 2023 januárjában előbb fél évre a másodosztályú Szentlőrincnek adták kölcsön, tavaly nyáron pedig az NB I-es Nyíregyháza Spartacusnak.

Radosevics nyáron ugyan visszatért a fővárosi csapathoz, de csak az NB III-as tartalékoknál lépett pályára, a klub pedig most a honlapján közölte, hogy szerb középpályása máshol folytatja pályafutását, miután a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. 

Bár új klubja még nem jelentette be, a Nemzeti Sport úgy értesült, Radosevics a bosnyák élvonal legutóbbi idényében ezüstérmes FK Borac Banja Lukánál folytatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolható), Tiago Goncalves (Tiago Lisboa da Silva Gonçalves, portugál, FC Hermannstadt – Románia), Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia), Iuri Medeiros (Iuri José Picanco Medeiros, portugál, Hapoel Beer-Seva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Gleofilo Vlijter (suriname-i, OFK Beograd – Szerbia) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, szabadon igazolható), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, FK Borac Banja Luka ? – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Simon Krisztián (befejezte a profi játékos-pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Babós Levente (Diósgyőri VTK), Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika, ismét kölcsön), Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Dénes Adrián (BVSC-Zugló), Kovács Dominik (BVSC-Zugló, ismét kölcsön), Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK), Svékus Olivér (Videoton FC Fehérvár), Tóth Ákos (FC  Ajka), Varga Gy. Balázs (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Dinamo Bucuresti – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
7 órája

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
14 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2026.04.06. 07:54

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 21:30

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 17:56
Ezek is érdekelhetik