Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 06:37
Rohan az idő: hatvanesztendős lett Szalai Attila, aki az MTK-val és a Váccal is bajnok lett, és Verebes József kapitánysága idején kétszer a válogatottban is futballozott – a kilencvenes évek elején évekig csapattársak voltunk Vácon, ezért formabontó módon tegeződve idézzük fel egy pályafutás fontos állomásait.
Nem esett messze az alma a fájától: az idősebbik Szalai Attila kétszeres, míg fia 47-szeres válogatott

Amikor az ember a húszas, harmincas éveit tapossa, és azt hallja az idősebbektől, hogy rohan az idő, nem hiszi el, sőt, tiltakozik. Mit szólsz ahhoz, hogy elérkeztél a hatvanadik születésnapodhoz?
Amikor tartalmas évek vannak az ember mögött, amikor elég jó állapotban van, nem érzi a hatvan évet, és azt sem, hogy elrepült az idő... – mondta lapunknak a kétszeres válogatott Szalai Attila, aki az MTK-val és a Váccal is bajnoki címet szerzett, s szerdán lett hatvanéves. – Persze el kell fogadni, hogy az idő múlik, de aki naponta túrázik, fut vagy úszik, az nálam nem hatvan! Sok dolgoztam a futballban, úgy vagyok vele, mutassunk valamit, hogy valamikor azért mi is játszottunk.

Hogy a fiadból labdarúgó, sőt 47-szeres válogatott lett, ilyen háttér mellett nem meglepő, de annak idején téged mi terelt a futball felé?
Sporttagozatos iskolába jártam, és ott szinte minden sportágba belekóstoltunk. Jól úsztam, de ahhoz a sporthoz kell a monotóniatűrő képesség, ami nekem nem volt. Tornáztunk, korcsolyáztunk, kézilabdáztunk és futballoztunk, a testnevelőtanárunk, Buchnitz Zoltán terelgetett bennünket – nos, én a futballnál ragadtam le. Vácon a téren mindig játszottunk, szerencsésnek érzem magam, mert később nagyon jó edzőim voltak. Ozsváry Andrástól, Fidler Józseftől, Jeszenszky Pista bácsitól ragyogó alapokat kaptam, és ez az egész pályafutásomat meghatározta. Ami a fiamat, Attilát illeti, ő is jól úszott, ügyes volt kézzel is, de állandóan focitáborba akart menni. A kocsiban mindig volt úszógatya, pingpongütő, labda, az volt a fontos, hogy valamit sportoljunk. Emlékszem, volt, hogy lejöttünk a pályáról, mert villámlott, de amikor vége lett az égzengésnek, a gyerek mondta, menjünk vissza és a nagy víztócsákban gyakoroljuk a becsúszó szereléseket. Jó érzés volt, hogy követ a pályán, pláne amikor láttam, sokkal jobbak az adottságai, hogy napról napra fejlődik, én pedig támogathattam ebben.

Már az élvonalban olyan remek szakembereknél futballozhattál, mint Verebes József, a Mágus, és Csank János. Miként emlékszel vissza azokra az évekre?
Jeszenszky Istvánnál mutatkoztam be a Vácban, aztán jött Both József, aki ugyancsak remek tréner volt. A Honvéd is meg akart szerezni, de az MTK-ba kerültem, és a kék-fehéreknél megint Both József lett az edzőm, utána jött Verebes József. S hogy a Mágus mit tudott? Hihetetlen kisugárzása volt, ráadásul mellette Kiss László, a „Kampó" dolgozott velünk az edzéseken, úgyhogy a meló is bőven bennünk volt. Amit Verebes József mondott, az mindig ült, mindenre ráérzett, nagyon ismerte a játékosokat. Emlékszem, amikor Balogh Tibor, a „Róka" fiatalként Vácról hozzánk került, látszott, hogy ügyes, de kihagyott minden helyzetet. A Mágus mondta neki: na, fiam, péntekig nem jöhetsz edzésre, nem nézhetsz a tévében meccset, de ne izgulj, szombaton kezdő vagy, és minden rendben lesz! Aztán jött a mérkőzés, „Róka" mesterhármast ért el – hihetetlen volt ez a módszer, s hogy milyen remekül bevált! Manapság a videóelemző mutatja meg a játékosoknak különböző ábrákkal, mire kell figyelni a pályán, Józsi bá' ezt szóban mondta el nekünk.

Azért az sem volt rossz időszak, amit Vácon közösen töltöttünk el, és Csank János kőkemény edzésmunkáját végeztük.
A Mester... Elsőre egy hazai, Haladás elleni meccs ugrik be. Egész héten azt hallottam tőle, hogy ellógtam a kedd délutáni edzést, és bár kezdek, ne menjek előre, mert nem érek majd vissza. Volt egy szabadrúgásunk, Nagy Tibi lepasszolta, és bár „eltörtem” a labdát, gól lett a lövésemből. A szünetben végig mondta a Mester, miért nem tartom be a taktikai utasítást, így a gólomnak sem tudtam örülni. Koszta Jani azért megvédett, mondván, mégiscsak gólt szereztem, mire Csank János azt felelte: akkor menjenek, csináljanak azt, amit akarnak! A második félidőben éppen te futottál el a jobb szélen, a beadásodat az Orosz Feri lekészítette lövésre nekem, és óriási gólt rúgtam. Nem tudtam igazán örülni, kullogtam vissza a helyemre, és amikor elhalkult a nézőtér, csak annyit hallottam a mestertől: „Szancsó”, visszaszívtam mindent! Nagyon jó edző volt, ki tudja, mi minden volt a fekete jegyzetfüzetébe beleírva, az nem fordult nála elő, hogy valamire ne lettünk volna felkészítve.

A sok emlékezetes mérkőzés közül van kedvenc?
Az előbb említett Haladás elleni feltétlenül az, de mellette ott van az a meccs is, amikor a Mezey György irányította, hihetetlenül erős Honvédot négy kettőre megvertük Kispesten telt ház előtt, és két gólt is szereztem. Nagyon jól játszottunk, pedig a buszon kellett öltöznünk, mert a nagy forgalmi dugó miatt késve érkeztünk meg a stadionba...

Nyolcvanhét május tizenhetedike pedig kivételes dátum a pályafutásodban...
Feltétlenül! Bemutatkoztam a válogatottban, Lengyelországgal játszottunk Eb-selejtezőt a Népstadionban. Felemelő érzés volt, hogy Verebes József számított rám, emlékeim szerint szenvedtünk az első félidőben, erre a Mágus azt mondta, kimentek, és rúgtok egy hármast. Igaza lett, sőt négyszer is betaláltunk, többek között Détári Lajos káprázatos oldalvonal mellőli szabadrúgásgóljának köszönhetően öt háromra győztünk. Emlékszem, érkeztünk a kapu elé fejelni, „Döme” viszont világklasszis mozdulattal kapura lőtte a labdát, fantasztikus gólt szerzett. Az a gól a világ teteje volt, ha akkor már van Puskás-díj, biztosan megkapja érte.

Szóval, jól érzed magad hatvanévesen?
Rengeteget sportolok, túrázom, úszom, ha úgy adódik, a volt tanítványaimmal vagy éppen a fiammal lábteniszezek, padelezek, a labda szeretete megmaradt. Nincs gondom a hatvannal, jól érzem magam, soha se legyen rosszabb!

 

Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 16:03

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
2025.07.07. 12:07

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
2025.07.07. 09:32

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Felkészülés: az MTK kikapott Szlovéniában a Craiovától

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 13:08

Az MTK-tól középpályást, a Vasastól kapust igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 08:17

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Tovább nyomjuk a gázpedált – Horváth Dávid az MTK felkészüléséről

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 11:11
Ezek is érdekelhetik