„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

– Misén volt vagy Puskás Ferenc síremléke előtt hajtott fejet az altemplomban?     
– Ezúttal egyik sem: minden pénteken bemegyek a bazilikába húsz-harminc percre, feltöltődöm lelkileg – válaszolta a születésnapos Jakab János. – Aztán beülök a mellette lévő olasz kávézóba, többnyire barátokkal. A tulajdonos, Mario már jó barátom, a futball vele is összeköt, hatalmas Atalanta-szurkoló. De bárhová utazom a világban, az első utam a templomba vezet.

– Kevésbé kellemes környéken nőtt fel, a Hős utcában, ami ma Budapest talán leghírhedtebb része. Milyen volt ott gyereknek lenni? 
– Szegény, dolgozó embereknek épültek a Horthy-korszakban azok a bérkaszárnyák, az egyetlen kitörési lehetőségünk a sport volt. Én a tizedik, legkisebb gyerek voltam a családban. Édesanyám mélyen vallásos tanítónő volt, édesapám kovácsmester, sajnos nagyon hamar elhunyt, 1956 februárjában. Ez mindig bélyeg volt rajtam a múlt rendszerben, mert csak az 1956-ot jegyezték meg, a februárt nem… Rokkant édesanyám ott maradt három kiskorú gyerekkel, tizenöt évesen el kellett mennem dolgozni. A szegénység ellenére boldog gyerekkorunk volt, mert mindent kitöltött a barátság, a foci és a környezetünk. Ott volt a közelben a Népstadion, a BVSC-, a BKV Előre-, az MTK-, a Ganz Mávag-, az Építők-, a Fradi- vagy a Törekvés-pálya… A Pongrácz út–Hős utca–Auguszta-telep–MÁV-telep négyszögből rengeteg világklasszis sportoló került ki, Török „Béka” és Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívótól Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszőn át olyan futballistákig, mint Karsai László vagy Fodor Imre. Sokan rossz útra tértek, de többünket megmentett a sport. Azt az épületet, amelyben születtem, lebontották már, de most születésnapi ajándékként megkaptam belőle egy téglát – nagyon meghatódtam.

– Úgy hallani, remek csatár volt. Mit kell még tudni a futballpályafutásáról?     
– Tízéves korunktól jártuk a toborzókat, pedig tizenkettő volt az alsó korhatár. Rengeteg ügyes gyerek volt, az MTK-nál kétszázötvenen is megjelentek egy-egy toborzón. Ahol nem kellettünk, onnan mentünk a következő csapathoz, végül az NB III-as Erdértbe vettek fel. A világ vége volt az nekünk akkor, de a kor viszonyai között remek körülményeket találtunk, a mellette lévő Dagály strand körül pedig zajlott az élet. Onnan kerültem el Budafokra, ahol Mészöly Kálmán és Kamarás Misi bácsi felkarolt, és nagyszerű csapatba kerültem. Mészöly Kálmán neve olyan vonzerőt jelentett, hogy Noskó Ernő, Tóth Kálmán, Fatér Károly vagy Kisteleki István is oda igazolt. Amikor Kálmán Békéscsabára ment edzőnek, engem is vinni akart magával, de én már szóban elköteleztem magam Tatabányára, pedig közben Csepelen lakást is ígértek, ami hatalmas dolog lett volna nekem a szoba-konyha után. Moór Ede, a korábbi szövetségi kapitány volt az edzőm Tatabányán. Nem bántam meg, hogy a Bányászt választottam, még úgy sem, hogy Pozsonyban barátságos meccsen sérülést szenvedtem, miután ütköztem a híres Gőgh Kálmánnal, aki 1976-ban Európa-bajnok lett a csehszlovák válogatottal. Egyik porcműtét következett a másik után, és bevallottam a vezetőknek, hogy nem bírom a napi két edzést. Átmentem az NB II-es Ganz Mávagba, de ott nem éreztem jól magam, és visszakéredzkedtem az Erdérthez, amely akkor a budapesti első osztályban szerepelt, viszont biztos munkahelyem lett, és ott voltak a barátaim. Harminckét éves koromban a térdem miatt abba kellett hagynom a játékot. Viszont a klubnál elkezdhettem edzősködni, miután Tatabányán megszereztem a képesítést.

– Itt, az Erdértnél volt a játékosa az ifjú Orbán Viktor, ugyebár?     
– Amikor már a felnőttcsapat edzője voltam, a BEAC elnöke felhívott, hogy ők túl sokan vannak, örülne, ha átvennénk tőlük négy játékost. Egyikük volt Orbán Viktor, de köztük volna Budai Gyula is, aki most országgyűlési képviselő. Mindannyian nagyon szorgalmas fiúk voltak. Edzés után még a Dagály strandon lábtenisszel folytatták.

– A miniszterelnöknek azóta tanácsadóként segíti a munkáját. Milyen a személyes kapcsolatuk?     
– Általában mérkőzéseken találkozunk, ott nem nagyon zavarom. Ha kérdez, válaszolok, de szereti teljes odafigyeléssel nézni a mérkőzéseket, ezt tiszteletben tartom. Viszont kapok havonta egy órát, amikor leülünk, és beszélünk mindenről, a sportról, a régi barátságokról, a családról. De nemcsak a sportról, hanem mindenről elmondom neki a véleményem, elviszem hozzá az emberek hangját, mert tudja, hogy semmi okom fals dolgot mondani neki. Különös kapcsolat, hiszen a tanítványomból lett a mesterem. A négyszemközti beszélgetéseink után mindig feltöltődöm egy hónapra.

– Minden karácsonykor ünnepséget szervez a hatvan évnél idősebb futballistáknak, a helyszín öt éve már a Puskás Aréna. Honnan ered a remek ötlet?     
– Tizenhét éves kezdeményezés, ami szépen kinőtte magát. Felvetettem a miniszterelnök úrnak, hogy milyen jó lenne a régi nagy játékosokat karácsony előtt megünnepelni, az elsőn még csak tizenketten voltak, köztük Grosics Gyula, Buzánszky Jenő vagy Albert Flórián. Kibéreltem egy kávézót a Westendben, oda gyűltünk össze, vittem egy-egy szatyor ajándékot. Aztán kaptunk felajánlásokat egyre nagyobb éttermektől, de egy idő után mindet kinőttük, és azóta, hogy átadták a Puskás Arénát, ott van az ünnepség, legutóbb már százhuszonkilenc játékos vett rajta részt. Az elején mindig az elhunytakra emlékezünk, és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője mondott asztali áldást, sajnos őt tavaly elveszítettük. Most már mindegyik alkalomnak van fővédnöke is, és sokan támogatják, a CBA az első pillanattól karácsonyi ajándékokat ad, és a miniszterelnök úr is rendre tiszteletét teszi, ha csak tíz perce van is rá. Állandó vendégünk két csodás színművész, Eperjes Károly és Nemcsák Károly. Ugyanúgy büszke vagyok arra is, hogy immár tizennyolc éve felköszöntjük a kerek születésnapokon a hetven évnél idősebb volt labdarúgókat.

– A régi nagyok egyikéhez, Zakariás Józsefhez különösen kötődik, mivel ő Budafokon futballozott. Önnek is köszönhetően kapott szobrot, és lett emléktorna névadója az Aranycsapat legendás fedezete.     
– Jó viszonyban vagyok a családdal, Józsi bácsi az edzőm, a fia, Tamás pedig a játékostársam volt az Erdértben. Amikor elvállaltam a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöki posztját, azonnal egyeztetni kezdtem a helyi illetékesekkel, Vizi Sándor klubelnökkel, Németh Zsolt országgyűlési képviselővel, Karsai Ferenc polgármesterrel és Dobesch Gyulával, hogy fogjunk össze a klub újbóli felvirágoztatásáért. Egyúttal felvetettem azt is, hogy mivel már az Aranycsapat minden játékosáról van elnevezve stadion, Józsi bácsi is megérdemelné. Szerencsére a legnagyobb egyetértéssel találkoztam. Állítottunk egy szobrot, egy kis szálloda és utánpótlásbázis is viseli a nevét, és a tizenkét éveseknek kiírt Zakariás-utánpótlástornán most már nyolc csapat vesz részt, általában négy anyaországi és négy határon túli. Megkoszorúzzuk Józsi bácsi szobrát, ápoljuk az emlékét, a volt Aranycsapat-tagok gyerekei is mindig eljönnek.

–  Tiszteletbeli elnök a Budafoknál, de jóval jelentősebbnek tetszik a szerepe, ön vitt oda tőkeerős befektetőt is. Mekkora része van abban, hogy Bélteky Róbert távozása óta is talpon maradt a klub?     
– Bélteky úr több mint hat évig támogatta a klubot igazi magyarként Ausztráliából. Csak mi nem tudtuk, hogy a cége, amelyben résztulajdonos volt, nem is tudott erről. Nagyon nehéz időszakot éltünk át, amikor megszűnt a támogatása, de a Jóisten mindig visszaadja a másik kezével, amit elvett. Most jelentős normatív támogatás érkezik az MLSZ-től, de sikerült a piacról is cégeket megnyerni. Szerényen, de boldogulunk. Egy évre vállaltam a tisztséget, de már tizenegyedik éve csinálom. Sohasem hittem volna, hogy feljutunk az NB I-be, és Magyar Kupa-döntőt játszhatunk huszonnyolcezer néző előtt. Arra is büszke vagyok, hogy korábbi válogatott játékos most az edzőnk és a sportigazgatónk is, Mészöly Géza, illetve Filkor Attila.

– Sok éven át a Puskás Akadémia felügyelőbizottsági elnöke volt. Miért mondott le erről?     
– Most már a Liverpoolnak ad el játékost a Puskás Akadémia, de amikor huszonhét éve, 1998-ban először jártam Felcsúton, még nagyon más viszonyok uralkodtak. A sport terén már akkor munkakapcsolatban voltunk a miniszterelnök úrral, aki úgy döntött, hogy kormányfőként is visszamegy az anyaegyesületébe futballozni. Összebarátkoztam a helyiekkel, saját erőből rendbe tettük a rossz állapotban lévő pályát, és szép növekedésnek indult a kis családias klub, osztályról osztályra lépkedtünk felfelé. Amikor aztán megalakult az akadémia, elvállaltam a felügyelőbizottsági elnöki tisztséget, de tavaly decemberben a hetvenötödik születésnapomra hivatkozva kértem a felmentésem, mert egész embert kívánó feladat. Ám a mai napig a szívem csücske az akadémia, járok az öregdiák-találkozókra ugyanúgy, mint a bajnoki meccsekre. De ebben az életkorban már tudnia kell az embernek abbahagynia dolgokat. Többet hódolhatok a hobbimnak, például sakkozhatok a Széchenyi-fürdőben.  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 16-i lapszámában jelent meg.)