A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 12:28
null
Nem kell, hogy fizessen Vutovnak a Mezőkövesd (Fotó: Szabó Miklós)
Felülbírálta a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, és a Mezőkövesd Zsóry FC-nek adott igazat a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság Antonio Vutovval, a klub egykori játékosával szemben, így a klub mind a fizetés, mind az átigazolási tilalom alól mentesül – írta a klub hivatalos honlapján közzétett kommünikéjében Tállai András elnök.

Nem kell fizetnie Antonio Vutovnak, és az átigazolási tilalom alól is mentesül a Mezőkövesd Zsóry FC – tette közzé a csapat hivatalos honlapján a klubelnök, Tállai András.

A kétszeres bolgár válogatott labdarúgó, Antonio Vutov 2020-ban igazolt Mezőkövesdre az akkor még az NB I-ben szereplő klubhoz, amellyel hároméves szerződést írt alá. A futballista az NB I-ben 41 mérkőzésen 5 gólt és 8 gólpasszt jegyzett sárga-kékben, 2022 júliusától viszont kikerült az első csapat keretéből, hamarosan szerződést bontott, és a FIFA-hoz fordult jogorvoslatért, amely neki adott igazat, ugyanúgy, mint a nemzetközi Sportdöntőbíróság, amelynek ítéletét a Svájci  Szövetségi Legfelsőbb Bíróságon támadta meg a mezőkövesdi klub. A jogi testület semmissé tette az eddigi határozatokat, és magyar egyesület javára ítélt, melynek közleményét változatlan formában közöljük.

Tisztelt Szurkolók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Klubunk a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Swiss Federal Supreme Court) 2025. július 4. napján meghozott ítélete alapján megnyerte az Antonio Vutovval szemben indított pert, amelyet a FIFA és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Klubunkat kártérítésre kötelező határozataival szemben kezdeményezett.

A döntés értelmében Klubunk teljes mértékben mentesül minden fizetési kötelezettség, illetve bármilyen egyéb szankció – így például az átigazolási tilalom – alól.

Ez az ítélet nem csupán Klubunk számára jelent áttörést, hanem a nemzetközi sportjogi közösség számára is egyértelmű üzenetet hordoz: a klubokat sújtó, jogtalan és aránytalan FIFA-határozatokkal, valamint a nemzetközi futballmaffia hálózatának nyomásgyakorlásával szemben igenis érdemes – és szükséges – jogi úton fellépni. Az igazság előbb-utóbb utat tör magának, még akkor is, ha az ehhez vezető út hosszú, küzdelmes és akadályokkal teli.

Ezúton is köszönetet mondunk dr. Demeter István ügyvéd úrnak és irodája valamennyi munkatársának a kivételes szakmai munkáért, elkötelezettségért és kitartásért, mellyel hozzájárultak igazunk érvényre juttatásához.

Köszönjük szurkolóinknak is a folyamatos támogatást és bizalmat!

Tisztelettel:

Tállai András
elnök
Mezőkövesd Zsóry FC

 

Legfrissebb hírek

Két pontot Mezőkövesden hagyott az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:48

Legyőzte a Mezőkövesdet és négypontosra növelte előnyét a tabella élén a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 17:50

NB II: továbbra is hibátlan a Gyirmót és a Szentlőrinc, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2024.08.11. 21:00

NB II: a Haladásból igazolt középpályást a Mezőkövesd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 10:11

Minden légiós, valamint több magyar játékos is távozott Mezőkövesdről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.05.31. 18:19

Egyre közelebb Európa, a Paks megszakította rossz sorozatát, és legyőzte a Kövesdet

Labdarúgó NB I
2024.04.27. 16:25

Hogyan jutottunk el idáig? Majd máskor elmondom a véleményem – Cseri a Mezőkövesd kieséséről

Labdarúgó NB I
2024.04.22. 07:51

Videó: kiesett a Mezőkövesd, de a szurkolók megtapsolták Cseri Tamásékat

Labdarúgó NB I
2024.04.21. 19:27
Ezek is érdekelhetik