A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 11:45
null
Lisztes Krisztián is elutazott a Frankfurttal az Egyesült Államokba, de felkészülési meccsen még nem lépett pályára (Fotó: Imago)
Az M4 Sport híre szerint a Ferencváros labdarúgócsapata szerződtetné korábbi játékosát, a 20 éves, U21-es válogatott támadót, Lisztes Krisztiánt, aki tavaly nyáron igazolt az FTC-től Frankfurtba.

 

„Az FTC aktívan dolgozik azon, hogy Lisztes Krisztiánt, ha csak kölcsönben is, de visszahozza a klubhoz” – írja az m4sport.hu.

Lisztes szerződtetése azért lehet fontos a Ferencvárosnak, mert 2005-ös születésű, és a klub a Magyar Labdarúgó-szövetség ajánlásának (négy magyar játékosnak kell pályán lennie az NB I-es meccseken, köztük egy 2005 vagy az előtt született játékosnak), illetve a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézetnek (NSMI) a kiemelt akadémiákkal szemben támasztott, legalább két húszéves játékos szerepeltetését célzó elvárásának is szeretne megfelelni a maximálisan elérhető pénzügyi források érdekében.

Lisztes két éve mutatkozott be a Ferencvárosban az NB I-ben, tavaly nyáron pedig Frankfurtba szerződött, de az első idényében sérülésekkel bajlódott, csak a Frankfurt II-ben kapott lehetőséget három bajnoki meccsen. Az U21-es válogatott támadó elutazott a német klub amerikai edzőtáborába, de a nyári felkészülési meccseken még nem lépett pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Gavriel Kanikovszki (izraeli-angol, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország) 
Távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország, kölcsön után végleg), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Halmai Ádám (soroksári kölcsön után Szeged-Csanád GA), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Cristian Ramírez (ecuadori, szabadon igazolható),  Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek)
Kölcsönbe távozók: Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael, CSZKA Moszkva – Oroszország), Ismaël Aaneba (francia), Fortune Bassey (nigériai), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Tosin Kehinde (angol-nigériai), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, New York City FC – Egyesült Államok), Adama Traoré (mali, Sanghaj Senhua – Kína)  

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
12 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
12 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
13 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
14 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 09:26
Ezek is érdekelhetik