Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.06.19. 17:04
null
Gróf Dávid szerződést hosszabbított (Fotó: Koncz Márton)
Szerdán már beszámoltunk róla, csütörtökön pedig a Ferencváros a hivatalos oldalán megerősítette, hogy Gróf Dávid a következő idényben is az FTC-ben véd majd.

A Ferencváros a közleményében nem említette, de ahogy szerdán a transzferhíradónkban megírtuk Hajnal Tamás sportigazgató elmondása alapján, Gróf Dávid szerződése egy évvel hosszabbodott meg.

A 36 éves kapus 2003 és 2005 között az FTC utánpótlásában pallérozódott, majd felnőttjátékosként a 2019–2020-as idényben védett a zöld-fehéreknél, ezt követően február elején tért vissza a klubhoz. Gróf tavasszal három NB I-es találkozón, két Európa-liga-mérkőzésen és egy Mol Magyar Kupa-meccsen őrizte a csapat kapuját.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Ötvös Bence (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia?), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország?), Owusu Kwabena (ghánai, MKE Ankaragücü – Törökország?), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Gavriel Kanicsovszki (angol-izraeli, Maccabi Tel-Aviv  – Izrael, szabadon igazolható), Ghislain Konan (elefántcsontparti, Burgos – Spanyolország), Issouf Sissokho (mali, Maccabi Tel-Aviv  – Izrael), 
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Philippe Rommens (belga)

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
15 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 18:28

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13