Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 23:10

Fülig Jimmy lamentált magában ilyenképpen akkor, amikor Piszkos Fred megjelent a színen: „Kavarja ez itt most a dolgokat vagy nem kavarja?”

És az öreg tengeri medve, a kapitány (Rejtő Jenő regényeinek emblematikus főszereplője) persze mindig kavarta.

Mint mostanság Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője, aki már jó néhány huncut húzással meglepte a magyar futballmezőnyt, a kollégákat, s ezeknek a „kavargatásoknak” is köszönhető, hogy a tolnai klub az elmúlt években igencsak szép, mi több, tekintélyt teremtő sikereket ért el. Fújnak is a remek labdarúgóból lett szakvezetőre a riválisok, vannak szép számmal irigyei, de hát ez már csak ilyen szakma – a rejtői figurát, Freddy bácsit sem kedvelték, de azért a körmönfont megoldásait mindig elismerték (ha ki nem is mondták soha)

No, de a lényeg: Bognár György a Ferencváros elleni rangadóra is hozta a „furfangjait”, kezdve a kapusposzton (nem Szappanos Péter, hanem Kovácsik Ádám állt a gólvonal elé), befejezve a csatároknál, akik közül Tóth Barna és Böde Dániel a kispadon ült, Könyves Norbert és Ádám Martin próbálta megizzasztani az FTC-védelem tagjait. A taktikai húzás azt sugallhatta, a paksiaknál már „spórolnak” a szerda esti Magyar Kupa-döntőre (a semleges helyszínen, a Puskás Arénában is az FTC lesz az ellenfél), de azért nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen a bajnoki címre hajtó Ferencváros ellen nincs és nem létezhet olyan opció, hogy „a B-csapat játszik”, ellenben nyilván pluszenergiát lehetett mozgósítani az öltözőn belül, hogy a bajnokság egyik legnagyobb meccsére, telt ház előtt az addig „nyugvó erők” is megkaphatták az esélyt. A húzás bejött – annak tükrében főleg, hogy észrevehetően jó szemlélettel és hatásfokkal is futballozott a Paks –, persze az is igaz, hogy nyilván más lett volna a forgatókönyv, ha a mérkőzés kezdetén Matheus Saldanha szabályos gólját nem látja lesnek a VAR… A bekamerázott, bedrótozott technikai szobában ülők később ráadásul hosszú percekre zárlatossá tették az amúgy hibátlanul zakatoló rangadót (elvacakoltak az ellenőrzéssel Vécsei Bálint jogos kiállítása után is), de ezt a meccset elrontani nem lehetett: a hajrában már vezetett az FTC, a hosszabbításban egyenlített az emberhátrányban játszó Paks – és végül győzött a Fradi.

Fülig Jimmy, hol vagy?!

Itt aztán tényleg volt kavarás!

Labdarúgó NB I
4 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Vécseit a tavalyi kupadöntő után ismét kiállították, a csereként pályára lépő Joseph kétszer is betalált.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
4 órája

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
11 órája

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
17 órája

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.09. 18:59

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35
Ezek is érdekelhetik