Nyugalom és bizalom – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.05.21. 23:50

Azt mondja Szabó István, a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapatának edzője, ha megszerzi a pro licences diplomáját, megiszik egy sört, különben is nehéz másfél év van mögötte.

Megteheti, mert a Kecskemétről érkezett szakvezetővel hat forduló alatt tizenegy pontot szerzett a szabolcsi együttes, ezzel bent maradt az élvonalban. Szabó a tizenegyedik, kieső helyen vette át a Nyíregyházát, a csapat egy fordulóval a befejezés előtt nyolcadik.

A szakember nem rutintalanul érkezett a Nyírségbe, a Kecskeméttel – 2011-ben már pályaedzője volt a Magyar Kupa-győztes csapatnak, amely vele került 2012-ben a Ligakupa döntőjébe – két idény alatt két osztályt ugrott, bravúrral feljutóként 2023-ban ezüst­érmes lett. Arra a felvetésre, mi a célja, az edző rendre azt válaszolta, a bennmaradás. S úgy általában a szakmájával kapcsolatban emberléptékű vágyakat fogalmazott meg. Mégis, a jelenlegi idényben a kilencedik fordulót követően menesztették, mert a Kecskemét úgymond a vonal alá került, helyére Gera Zoltán ült a kispadra. Illetve Szabót nem küldték el, felmentették a munkavégzés alól, szerződése Kecskeméthez kötötte. Úgy vállalta el a nyíregyházi edzőséget, hogy a Szpari kiesésre állt, sorozatban hét tétmeccsen nem szerzett gólt.

Meggyőződésem, a Kecskemét szempontjából nézve nem kellett volna edzőt váltani, még akkor sem, ha jól tudjuk, az edzőváltás új ingerként ösztönzőleg hathat a labdarúgókra. Félig tréfásan említem, lehet, néhány üveg sör jobbat tett volna… De ez már a múlt. Komolyra fordítva: a Kecskemét kiesett, a Nyíregyháza bent maradt, Szabó új együttesénél jól kezelte a helyzetet, még úgy is, hogy a stressztől felment a vérnyomása. Zömmel a magyar magra támaszkodott, a rutinos Nagy Dominikot tette meg vezérnek, Eppel Mártonnal sem rébuszokban beszélt, amit a csatár nagyra értékelt.

Szabó Istvánt a pro licences edzői képesítéstől már csupán a gyakorlati vizsga és a klublátogatás választja el, ha minden igaz, papírja lesz róla, hogy ért a szakmához. Ami a tudást illeti, az ő esetében ehhez nem kell papír: Szuhodovszki Soma, Szalai Gábor és Nikitscher Tamás tudásához jelentősen hozzájárult, a munkája jelentősen benne van, hogy az említettek bemutatkozhattak a válogatottban.

Játékosai szerint a szakemberrel nyugalom költözött az öltözőbe.

Meg bizalom – teszem hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
14 órája

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
23 órája

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 23:05

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25
Ezek is érdekelhetik