Kovács Milán: Szabó István érkezése nagyot dobott a csapaton; Juhász Dorka: Sokat jelent az első bajnoki címem

S. T. J.S. T. J.
2025.05.19. 23:55

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:
 

 

Lezárult egy fejezet. Gulácsi Péter hétfő délelőtt érzelmes videót osztott meg a közösségi felületén, amelyben bejelentette: visszavonul a válogatottságtól. Az RB Leipzig kapusa karrierjéhez méltó, profi módon összeállított kisfilmmel szólt a szurkolókhoz, fekete pólót viselve ült a kamera elé, majd osztotta meg gondolatait. A felnőttválogatottban 2014. május 22-én, a dánok ellen 2–2-vel záruló debreceni felkészülési találkozón mutatkozott be, majd Király Gábor visszavonulása után lett alapember. Az Eb-keretnek már 2016-ban is tagja volt, ám akkor még nem lépett pályára, a legutóbbi két Eb csoportmérkőzésein azonban vele kezdődött a nemzeti együttes összeállítása. A nemzeti együttesben 58-szor szerepelt, legutóbb szeptember 7-én a Nemzetek Ligájában védett, amikor a csapat 5–0-s vereséget szenvedett a németektől Düsseldorfban.

Utánpótlás mellékletünkben bemutatjuk Németh Lucát, aki tavaly ilyenkor, 16 évesen még nevelőklubjában, Szombathelyen röplabdázott, majd a múlt nyáron – az U18-as válogatottal elért Eb-nyolcadik hely után – a hosszú távú fejlődése reményében eligazolt Békéscsabára, ahol bekerült a nagycsapatba, és debütáló évadában az Extraligában ezüst-, a Magyar Kupában bronzérmet nyert. A felnőttévad végeztével visszatért az utánpótlásba, és főszereplőként U17-es bajnoki címre vezette a viharsarkiakat, és ráadásként az országos döntő MVP-jének is megválasztották. Luca bátran fordulhat tanácsért az édesapjához, aki nem más, mint Németh István, a Körmend legendás, 119-szeres válogatott kosárlabdázója.

Nem lennénk meglepve, ha Kállai Kevin minden követ megmozgatna, úgy alakuljon a versenynaptár, hogy május 17-én jövőre is rendezzenek fordulót, és a DVTK mindenképpen az MTK Budapest ellen lépjen pályára. A diósgyőriek 23 éves labdarúgója az előző idényben még a Mezőkövesd Zsóryt erősítette, csapata az említett napon a Hungária körúti együttest fogadta, és első élvonalbeli találatával ő mentette 1–1-es döntetlenre a meccset.

„Ez az első felnőttbajnoki címem, sokat jelent, hiszen ez még csak a második profi idényem volt – mondta a Nemzeti Sportnak Juhász Dorka, a Venezia 3–2-es legyőzése után története 13. olasz bajnoki címét megnyerő Famila Beretta Schio 25 éves magyar válogatott magasbedobója. – Tavaly három-nullára kikaptunk tőlük, hazai pályán néztük végig az ünneplésüket, ez hatalmas motivációt jelentett a visszavágásra. Amikor a parketten ünnepeltünk, a stáb tagjai és a csapattársak úgy döntöttek, legyen enyém a megtiszteltetés, hogy levágjam a gyűrűről a hálót, ami örökre nálam marad. Büszke vagyok rá, fontos emlék lesz, de remélem, ezt a bajnoki címet sok követi még.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
10 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55