Női labdarúgó NB I: a Ferencváros nyerte a döntő első meccsét, eltűnt az ETO pályaelőnye

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 21:00
null
Nagy csatában a Ferencváros nyerte a női bajnoki döntő első meccsét (Fotó: Nagy Gábor)
Az alapszakaszbeli 4–0 után újra legyőzte idegenben az FTC az ETO-t az egyik fél két győzelméig tartó női NB I-es bajnoki döntő első meccsén – az okosan futballozó és a szerencsével sem hadilábon álló ferencvárosiak Nagy Vanessza fejesével nyertek 1–0-ra.

Bár a Puskás Akadémia az alapszakasz utolsó fordulója előtt még vezette a női NB I-es bajnokságot, a záró körben az ETO 2–1-re legyőzte idegenben a felcsútiakat, így az első helyen végzett, s a győriek mellett a Szegedet 3–0-ra legyőző, címvédő Ferencváros surrant be másodikként a bajnoki döntőbe – jobb gólkülönbségének köszönhetően. 

A két nyert meccsig vívott párharcban a kisalföldieké volt a pályaelőny, az viszont intő jel lehetett számukra, hogy a két csapat legutóbbi randevúján a Ferencváros 4–0-ra nyert az ETO Parkban – ennek megfelelően a Győr nem is esett abba a hibába, hogy átadja a kezdeményezést a vendégeknek. Ám hiába a vendéglátók nagy igyekezete, az első félidőben több mint fél órát kellett várni az első igazán nagy helyzetre, amikor Süle Dóra fejesénél csak Milica Kosztics bravúrja mentette meg az FTC-t a góltól.

 

A második félidő elején, ha lehet, még tovább fokozta a nyomást az ETO, helyzetek, valamint egy kapufa is jelezte a győriek fölényét. Ám ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Ferencváros egyszer csak kiszabadult a szorításból, s egy parádés ellentámadás végén betalált: a 65. percben Jadyn Edwards jobbról érkező, hajszálpontos beadását Nagy Vanessza fejelte Bíró Barbara kapujába. A kapott gól jó időre megzavarta a házigazdákat, akik a hajrára aztán ismét magukra találtak, Andjela Frajtovics másodszor is eltalálta a kapufát, de a mérkőzést 1–0-ra a rendkívül szervezetten és taktikusan futballozó FTC nyerte meg.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ETO FC Győr–FTC-Telekom 0–1 (Nagy Vanessza 65.)
A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0 az FTC javára

 

Legfrissebb hírek

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2 órája

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
5 órája

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:10

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik