Hat idény, öt érem – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.05.29. 07:10

 

A munkában hitt futballistaként is a felvidéki Hornyák Zsolt, elsősorban ennek köszönhette, hogy Szlovákiában bajnok és kupagyőztes lett, továbbá válogatott. Már tapasztalt edzőként érkezett 2019-ben Felcsútra, a Puskás Akadémia 52 éves szakvezetője a hazai élvonalban a leghosszabb ideje ül a kispadon. Nem minennapi eredményeket ért el: első idényének végén 2020-ban bronzérmes lett – a klub történetében ez volt az első dobogós helyezés –, rá egy évre (2021) a második, 2022-ben ismét a harmadik helyre vezette a csapatot, 2023-ban lecsúsztak a dobogóról, a 2023–2024-es évad vége ismét bronzérmet hozott.

A 2025-ös év pedig az edző és a klub legnagyobb sikerét: a Puskás Akadémia ezüstérmes lett úgy, hogy az utolsó fordulóig versenyben volt a Ferencvárossal az aranyért! Hornyák Zsolttal az előző öt évadban 50 és 60 pont között szerzett az együttes, az idén 66 kellett a második helyhez – ezzel a pontszámmal 2017-ben és 2023-ban bajnok lehetett volna a Puskás Akadémia. Nem mellesleg 16 hazai bajnokija közül 12 alkalommal győztesként hagyta el a pályát, ezzel az NB I-ben a legjobb a nemrégiben befejeződött idényben. Hornyák Zsolt a vele készült interjúban elmondta, „másfél” meccsük volt, amivel nem lehettek elégedettek. Tiszta sor, az MTK elleni hazai döntetlenre és a Győrtől elszenvedett idegenbeli vereségre gondolt.

Nem tagadja, van olyan futballistája, akit ütni-vágni kell, mint például Laros Duarte, de az iráni Sahab Zahedi és a gambiai Lamin Colley is mesélhetne arról, hogyan tanította meg őket kesztyűbe dudálni…

Tény, az sportági szövetség úgynevezett magyarszabálya valamennyi szakvezető helyzetét megnehezíti, ám Felcsúton Nagy Zsolt és Pécsi Ármin köré olyanokból építhető magyar mag, akik kölcsönből térhetnek vissza. A lényeg, hogy a 2024–2025-ös idény a korábbiaktól eltérően hozott izgalmakat, elsősorban a Puskás Akadémiának és a Paksnak köszönhetően. Ha azt vesszük, hogy a három dobogós együttes közül kettőnek magyar szakvezetője van, az szintén örömteli.

Nem véletlen, hogy még az idény befejezése előtt Hornyák szerződését meghosszabbították 2027-ig.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:09

Hornyák Zsolt: Nem lett volna tisztességes, ha elhagyom a klubot

A Puskás Akadémia 52 éves vezetőedzője most azt is élvezi, hogy kislányát az iskola előtt várhatja.

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
2 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
12 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
23 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2026.07.24. 23:20

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:44

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 23:23

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:45