Haraszti Zsolt: Mentálisan nagyon erős a csapatunk

Z. A.Z. A.
2025.05.16. 10:46
null
Haraszti Zsolt (jobbra) Könyves Norbert oldalán a Magyar Kupa-trófeával (Fotó: Árvai Károly)
Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője a Ferencváros ellen tizenegyespárbajban megnyert labdarúgó Mol Magyar Kupa-döntő után nyilatkozott lapunknak.

– Egymás után kétszer legyőzték a Ferencvárost a Magyar Kupa döntőjében – milyen érzés?
– Nagyon örülök – válaszolta Haraszti Zsolt. – Fontos volt, hogy ebben az évben megint letegyünk valamit az asztalra, amire büszkék lehetünk. Az utóbbi négy kiírásban háromszor jutottunk döntőbe, ez sok mindent elárul, és szerencsére arra is reális esélyünk van, hogy a bajnokságban dobogón végezzünk.

– Ez a sorozat hosszú időn keresztül nem a Paks „vadászterületének” számított, minek köszönhető a változás?
– Amikor egy-egy csapat a kiesőzónában van a bajnokságban, nem a kupára koncentrál, az utóbbi években viszont érezni lehetett, olyan keretünk van, amellyel tovább lehet gondolni ezt a történetet. Fontos a játékosállomány minősége, mert ha szűk a keret, biztosan a bajnokság élvez elsőbbséget.

– Sok csapat összezuhant volna a rendes játékidő hosszabbításában kapott góltól, a Pakssal nem ez történt…
– Mentálisan nagyon erős a csapatunk, elhiszi, hogy bárki ellen nyerhet. A tizenegyeseknél tudtam, két nagyszerű kapus van, aki jól fogja a büntetőket, amikor Szappanos Péter a másodikat hárította, éreztem, reális esélyünk van a győzelemre. Érzelmi hullámvasúton ültünk, csodálatos pillanatokat éltünk át. A tavalyi volt az első MK-döntő, amelyet megnyertünk, ráadásul a fiam is betalált, az óriási érzés volt az egész családnak, de amikor egy kupát szorongatunk, és látjuk, milyen csapatok nyerték meg korábban, illetve milyen múltja van ennek a sorozatnak, nos, az leírhatatlan érzés!

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:50

Szappanos és Vécsei lett a hős a szétlövés során, a Paks ismét megfricskázta az FTC-t a kupadöntőben!

Joseph hosszabbításra mentette a mérkőzést, majd tizenegyespárbajban a Ferencváros többször hibázott, így idén is ezüstérmes.

MOL MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
FERENCVÁROSI TC–PAKSI FC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–4
Budapest, Puskás Aréna, 54 762 néző. Vezette: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Szert Balázs)
FTC: Dibusz – Gartenmann (Csirkovics, 83.), I. Cissé, Szalai G. – Makreckis, Maiga (Raul Gustavo, 99.), Abu Fani (Joseph, 64.), Civic (A. Traoré, 64.) – Tóth A. – Saldanha (Zachariassen, 77.), Varga B. (Pesics, 64.). Vezetőedző: Robbie Keane
PAKS: Szappanos – Ötvös (Kinyik, 79.), Vas G., Szabó J. (Gyurkits, 106.) – Hinora (Ádám M., 91.), Mezei (Balogh B., 90.), Papp K., Windecker, Osváth – Haraszti (Vécsei, 75.) – Tóth B. (Böde, 75.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Joseph (90+3.), ill. Tóth B. (45+1.)

 

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
14 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
48 perce

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:24

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 22:36

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 22:00