A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.22. 21:23
null
Fotó: Dömötör Csaba
A jelen és múlt találkozott Székesfehérváron: a jelek szerint visszaveheti a legendás Videoton nevet a csapat, miközben csütörtök kora este a Vidi negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték és ünnepelték, s az 1985-ös nagy siker apropóján film is készül, amelyet júniusban mutatnak be.

 

Rohan az idő, tudtuk eddig is, mégis nehéz elhinni: csütörtökön, vagyis május 22-én már negyven éve volt annak, hogy a Videoton az UEFA-kupa döntőjének második meccsén (az elsőn 3–0-ra kikapott a Sóstói Stadionban) Májer Lajos góljával 1–0-ra legyőzte a Real Madridot a Bernabéu Stadionban! Az utolsó nagy magyar nemzetközi kupasikerre emlékezve Székesfehérvár városa és a Fehérvár FC hat állomásból álló programsorozatot indított el, hogy méltóképpen emlékezzenek a legendás menetelésre. Hogy miért hat állomása volt a visszaemlékezésnek, aligha szorul magyarázatra. A Videoton az UEFA-kupa első fordulójában a hajdani csehszlovák Dukla Prahát búcsúztatta, egy körrel később pedig a francia Paris Saint-Germaint, emlékezetes módon, nem is kétszer, hanem háromszor legyőzve. A jugoszláv futball kirakatcsapata, a Partizan jelentette a harmadik akadályt, a negyediket az angol Manchester United, és bár az ugyancsak jugoszláv Zseljeznicsar ellen az elődöntőben „rezgett a léc”, a Vidi azt az akadályt is kipipálta, és jöhetett a Real Madrid elleni döntő.

A nagy menetelés egyébként 1984. szeptember 18-án, a Dukla Praha elleni hazai mérkőzéssel kezdődött, Kovács Ferenc vezetőedző a Koszta János – Végh Tibor, Disztl László, Csuhay József, Horváth Gábor – Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Vadász Imre – Májer Lajos, Szabó József, Novath György összeállítású gárdát küldte pályára. Ha nehezen is, de sikerült legyőzni a riválist, Szabó József gólja döntött (amúgy ő lett a sorozat gólkirálya), aztán amikor két héttel később Koszta János remeklésének köszönhetően 0–0 lett a visszavágó és továbbjutott a Vidi, akkor Kovács Ferenc többek között a következőket mondta: „Az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, hogy folytatja azt, amibe belekezdett”.

Fotó: Dömötör Csaba

Nos, a Videoton folytatta, egész Európában ismert csapattá vált, mindenhol elismerték a székesfehérvári labdarúgók teljesítményét.

A csütörtöki állomás a Sóstói Stadionban a Real Madrid elleni fináléról szólt, mielőtt azonban a kedvencek sztorizgattak volna a két találkozóról, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András valamennyi futballistának elismerő érdemérmet adott át. A város első embere mondandójában kiemelte, a címerért, a városért, a szurkolókért küzdeni kell, üzenve egyben a jelenkor fehérvári labdarúgóinak is, akik szombaton a Debrecen ellen hazai pályán a bennmaradásért lépnek pályára.

A Videoton tehát az UEFA-kupa-döntő első, hazai meccsén 3–0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól, az együttes kapusa, Disztl Péter azonban állítja, nem volt ekkora különbség a felek között.

„Egy kis csapat életében elképesztő teljesítmény volt eljutni az UEFA-kupa döntőjébe – kezdte mondandóját a legendás kapus. – Hazai pályán három olyan gólt is kaptunk, amilyet addig soha, szóval az valójában nulla nullás meccs is lehetett volna, mi több, én most is vitatkozok azzal, aki nem így látja. Volt, amikor úgy fogalmaztam, Madridban a becsületünkért játszunk, de nem, mi a győzelemért játszottunk. Sokan kérdezték már tőlem, melyik mérkőzésre emlékszem vissza a legszívesebben, ám nekem ilyenkor az a válaszom, nem meccsre, hanem arra, hogy ezt a sorozatot, ezt a nagy utat az öcsémmel, Disztl Lászlóval járhattam végig.”

Fotó: Dömötör Csaba

A negyven évvel ezelőtti legendás kupamenetelésről a Nemzeti Sport főmunkatársa, Bobory Balázs ötlete alapján film készül majd, amelynek az ősbemutatója júniusban Székesfehérváron lesz. Jó hír a fehérvári klub szurkolóinak: a Videoton Holding Zrt. egyik vezérigazgatója, Sinkó Ottó bejelentette, a cég hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja – nos, ha minden érdekelt rábólint erre a változásra, akkor a gárda visszakaphatja azt a legendás klubnevet, amelyet a története során a leghosszabb ideig viselt és amellyel a legnagyobb sikereit érte el.

A negyven évvel ezelőtti bravúrt is.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 09:53
Ezek is érdekelhetik