Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.05.22. 08:07
null
Újra találkoztak a legendás meccs főszereplői (balról jobbra: Disztl Péter, Szabó József, Ricardo Gallego, Emilio Butragueno, Csongrádi Ferenc)
Napra pontosan negyven évvel ezelőtt nyert az UEFA-kupa döntőjében a Real Madrid otthonában a Videoton labdarúgócsapata, igaz, az odavágós fehérvári győzelmüknek köszönhetően a finálét 3–1-es összesítéssel a spanyolok nyerték meg. Lapunk szervezésében a magyar főszereplők közül hárman – Disztl Péter, Csongrádi Ferenc és Szabó József – visszatértek a hőstett színhelyére.

Az álom szült egy álmot.

A Nemzeti Sport stábja nagy fába vágta a fejszéjét, főmunkatársunk, Bobory Balázs azzal az ötlettel állt elő, hogy filmmel kellene megemlékezni a Videoton labdarúgócsapatának 40 évvel ezelőtti UEFA-kupa-meneteléséről, illetve a döntőről, amelyet a fehérváriak a Real Madrid ellen vívtak, és az otthoni, 3–0-s vereség után a Santiago Bernabéu Stadionban a visszavágón 1–0-ra nyertek.

Disztl Péter (balról), Csongrádi Ferenc és Szabó József a Real Madrid vadonatúj stadionjának lelátóján

A terv megvalósításához sikerült partnereket is találni, Székesfehérvár Megyei Jogú Város, a Fehérvár FC és a Magyar Labdarúgó-szövetség segítségével összeállt a program, amelyhez a madridi összeköttetést lapunk főszerkesztője, a Puskás-örökség nagykövete teremtette meg – a Vidi akkori klasszisai közül hárman, a Madridban tizenegyest hárító Disztl Péter, a csapatkapitány Csongrádi Ferenc és a sorozat gólkirálya, Szabó József a hét első felében a spanyol fővárosban vendégeskedett. A legendák megtekintették a Real Madrid múzeumát, a benne büszkén őrzött 1985-ös UEFA-kupával, az azóta többször átépített Bernabéu Stadionban.

Népsport
2025.05.22. 07:30

A fehérvári huszárok bevették a Bernabéut

1985 – A Videoton szenzációs UEFA-kupa-menetelésének egyik csúcspontja volt Májer Lajos góljával a Real Madrid idegenbeli legyőzése.

 

A királyiak edzőközpontjában, a Real Madrid Sportvárosban a spanyolok akkori két sztárja, Emilio Butragueno és Ricardo Gallego fogadta a fehérvári delegációt és egymás szavába vágva, nosztalgiázva idézték fel a negyven évvel ezelőtt történteket.

A Real Madrid világhírű múzeumában, a királyi klub páratlan kupagyűjteményéből készült installáció előtt fotózták a magyar vendégeket, valamint spanyol vendéglátóikat: Szöllősi György (balról), Disztl Péter, Ricardo Gallego, Csongrádi Ferenc, Emilio Butragueno, Szabó József és Bobory Balázs

„A Real Madrid történelmében nagyon fontos az 1985-ös, klubunk számára első UEFA-kupa-győzelem, ráadásul akkor tizenkilenc év után sikerült a Madridnak nemzetközi trófeát nyernie. Jó volt újra találkozni a Videoton játékosaival és felidézni a múltat” – mondta Emilio Butragueno, a Real Madrid jelenlegi nemzetközi igazgatója.

Disztl Péterék aztán látogatást tettek a legnagyobb példányszámú spanyol sportnapilap, a Marca szerkesztőségében, ahol interjút adtak és átlapozhatták döntő korabeli tízoldalas (!) tudósítását, amely szerint a Videoton kapusa volt a mezőny legjobbja. A madridi látogatás záró eseményeként a hajdani kiváló futballistákat Magyarország spanyolországi nagykövete, Tóth Katalin fogadta.

A Vidi legendái érdeklődéssel lapozgatták a Marca szerkesztőségében a 40 évvel ezelőtti kupadöntőről szóló tudósítást

Csütörtökön, 18 órától Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban is megemlékeznek a magyar klubfutball legutóbbi hangzatos sikeréről, az eseményen a Nemzeti Sport stábja is forgat, hiszen június közepén már látható lesz az a film, amely a csodálatos menetelés minden mozzanatát felidézi.

A Marca is beszámol csütörtöki számában a mérkőzésről

 

 

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34

BL-legek: Julián Álvarez elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 10:37

Mbappé egymaga hármat, a Real Madrid öt gólt vágott a Kajrat Almatinak

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 20:40

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 18:05

Súlyos vereségük után BL-üzemmódban a királyiak

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 11:13

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik