A csapat ereje – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 00:47

 

A roppant izgalmas labdarúgó Magyar Kupa-döntőben a Paks 1–1 után 11-esekkel múlta felül a Ferencvárost. Bognár György vezetőedző együttese az MTK, a Ferencváros, a Győr, az Újpest és a Debrecen után a hatodik csapat, amely megvédte címét. A mindent eldöntő 11-est Vécsei Bálint lőtte be, aki eddigi három döntőjében mindig nyert övéivel, időrendben az FTC-vel, a Pakssal, s most a vidéki együttessel ismételt a Puskás Arénában.

Már néhány perc játék után kiderült, a paksiak szakvezetője a kupadöntőre masszívabb együttest állíthatott össze – sérültjei felgyógyultak –, mint a múlt szombaton 3—2-re elveszített bajnokira, a siker egyben azt is jelenti, a Paks az Európa-liga selejtezőjében indulhat. A Duna-parti gárda különösen az első félidőben játszhatta a letámadásra, labdaszerzésre épülő játékát, a gól is ennek köszönhető: az első játékrész végén a Fradi térfelén Osváth Attila és Papp Kristóf csapdázta az egyébként labdabiztos Cebrail Makreckist, a tavalyi döntőben gólt szerző Papp pöccintette a labdát Tóth Barna elé, aki huszonnégy méterről bevágta.

 

Kicsiben a Paks játéka az olasz Interére hajaz, roppant hasznos, kellemetlen, célfutballt játszik ez a szimpatikus csapat. Ráadásul olyan lelkierőről tett tanúbizonyságot, ami kevesekre jellemző. A rendes játékidő már lejárt, amikor ferencvárosi szöglet után Lenny Joseph egyenlített úgy, hogy Szappanos Péter nem törődhetett a labdával, mert Kristoffer Zachariassen vele törődött. Hogy mennyire megosztó szituáció volt, jól jellemzi, hogy az M4 Sport három szakértője közül az egyik azzal hárította el a szabálytalanságra vonatkozó felvetést, hogy nem azért van ott… Aztán Szappanos a tizenegyespárbajban két lövést is kivédett – ő azért volt ott.

De vonatkoztassunk el a részletekről, nézzük az egészet! Ha a színvonal nem is volt végig magas, mindkét együttes legjobb napjaira emlékeztetett akarásban, küzdeni tudásban, nyílt találkozón nyert a címvédő. Ami a legfontosabb: a honi kupasorozatnak van presztízse, nem véletlen, hogy a legerősebb három együttesből kettő bejutott a döntőbe. S hogy mivel magyarázható a telt házas Puskás Arénában a Paks sikere? Tudatos futballal, s ami külön öröm, magyar játékosokkal érték el  a sikert.

A csapat ereje a remek közösségben rejlik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
31 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Diósgyőr a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
13 órája

A Fradi és az ETO még talpon, a többiek hamar kiestek

Bajnokok Ligája
21 órája

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:31

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
Tegnap, 0:24

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik