Kristian Sekularac: Még csak hetven százalékon vagyok

S. B.S. B.
2025.04.04. 11:07
Kristian Sekularac úgy érzi, napról napra fejlődik (Fotó: Fehérvár FC)
Mint ismert, a labdarúgó Mol Magyar Kupa utolsó negyeddöntőjében az MTK hazai pályán 4–2-re legyőzte a Fehérvárt. A mérkőzés után a fehérváriak első góljának szerzője, Kristian Sekularac kétes érzelmekkel értékelt.

„Úgy gondolom, hogy az első félidőben kifejezetten jól ment a játék az egész csapatnak – kezdte az értékelését a fehervarfc.hu-nak a 21 éves középpályás. – Kompaktan védekeztünk és szépen visszafogtuk őket, különösen a kontráknál.” 

„A második félidőben is így szerettük volna folytatni, de sajnos átvették az irányítást. Nagyon visszahúzódtunk, ami végül sokba került a számunkra” – folytatta Kristian Sekularac. 

A Fehérvár első góljának szerzője azt is kijelentette, még közel sincs csúcsformában. 

„Amióta itt vagyok, az a legfontosabb, hogy segítsem a csapatot. Még csak olyan hetven százalékon vagyok saját magamhoz képest. Napról napra próbálok javulni, és remélem, hogy a következő meccsen jobb eredményt érünk el.”

„Holnaptól a regeneráción lesz a hangsúly, hogy hétvégén győztes mentalitással lépjünk pályára” – tette hozzá. 

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
MTK BUDAPEST–FEHÉRVÁR FC 4–2 (0–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1600 néző. Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szert Balázs)
MTK: Csenterics – Hej, Varju, Beriasvili (Kádár T., 80.), Kovács P. – Kosznovszky, Kata – Molnár Á. (Molnár R., 66.), Bognár I. (Horváth A., 69.), Polievka (Stieber Z., 80.) – Németh K. (Jurina, 69.). Vezetőedző: Horváth Dávid
FEHÉRVÁR: Nagy G. – Huszti A. (Milicevic, a szünetben), Sz. Petrov, Spandler, Kalandadze (L. Kastrati, 77.) – Melnik (Saponjics, 66.)  – Kovács M., Sekularac (Szabó B., 66.), Bedi, Holender – Stefanelli (Pető M., 77.). Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerző: Németh K. (51.), Bognár I. (54.), Jurina (73.), Milicevic (76. – öngól), ill. Sekularac (20.), Saponjics (88.)


 

 

Legfrissebb hírek

A Nagykanizsa ellen is folytatódott a Videoton rossz idegenbeli sorozata

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 17:57

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47

Kerezsi és Jurek: az MTK új sikerkovácsai – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 11:21

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23