Bárdos Bence: Minden szurkoló és minden játékos európai kupaszereplésre vágyik Diósgyőrben

B. B.B. B.
2025.03.05. 08:31
Fotó: Szabó Miklós
Valdas Dambrauskas vezetőedző érkezésével több időt töltenek a videószobában a futballisták, Bárdos Bence szerint jobban odafigyelnek a részletekre.

A listavezetőt verte meg a hétvégén 2–1-re a Diósgyőr, a múlt szerdán kinevezett Valdas Dambrauskas vezetőedző a Puskás Akadémia elleni győzelemmel mutatkozott be a kispadon. A csapat négy nyeretlen mérkőzést követően szakította meg rossz sorozatát, a siker azért is volt fontos, mert továbbra is elérhető közelségben van a dobogó. A DVTK lemaradása mindössze négy pont a harmadik helyen álló paksiak mögött, akik szombaton éppen Diósgyőrben játszanak.

„A Puskás Akadémia elleni győzelem lökést adhat a csapatnak, a bajnokság első helyezettjét vertük meg, ráadásul saját szurkolóink előtt ünnepelhettünk – mondta lapunknak Bárdos Bence, a diósgyőriek saját nevelésű játékosa. – Az elmúlt hetekben tapasztalhattuk, hogy néhány gyengébben sikerült mérkőzés után könnyen hátra lehet csúszni a tabellán. A hétvégén a paksiakat fogadjuk, márpedig hazai pályán minden mérkőzésünket meg akarjuk nyerni.”

A 27 esztendős hátvéd elmondta, Valdas Dambrauskas munkába állása óta több időt töltenek az elemzőszobában.

„Sokkal részletesebben vizsgáljuk az aktuális ellenfelünket. Posztokra lebontva is átnézzük a legfőbb tudnivalókat. Már a hét elején elemezzük a következő rivális játékát, és egész héten ennek szellemében tréningezünk, specifikusan készülünk, az apró részleteket is unalomig gyakoroljuk.”

Saját nevelésű játékosként különösen nagy eredménynek tartaná, ha a DVTK hosszú évek után ismét kiléphetne az európai kupaporondra. Jól emlékszik rá, a legutóbbi nemzetközi mérkőzést tinédzserként a lelátóról nézte, amikor a csapat 2014 nyarán Debrecenben volt kénytelen pályára lépni az orosz FK Krasznodar ellen (1–5), ő a helyszínen figyelte a találkozót.

„Tomiszlav Szivics volt a vezetőedző, sok idő eltelt azóta. Minden szurkoló és minden játékos európai kupaszereplésre vágyik Diósgyőrben, és bár bravúr lenne a dobogón végezni, szerintem el tudjuk érni a célunkat.”

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

Női NB I: kiütötte a sereghajtót a Honvéd, idegenben nyert a Puskás is

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 20:03