Nestor El Maestro szerint nem érdemeltek vereséget az Újpest ellen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.12.09. 09:32
Nestor El Maestro (Fotó: dvsc.hu)
Az Újpest idegenben 2–1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. A lefújás után a két csapat vezetődzője értékelte a találkozót.

Nestor EL MAESTRO, a DVSC vezetőedzője

– Nem sikerült megismételniük a csütörtöki bravúrt.
– Lassan, fáradtan, nehéz lábbakkal kezdtünk. Aztán ahogy teltek a percek, megtaláltuk a meccs ritmusát. Egyenlő erők küzdelme volt, amelyben nem érdemeltünk vereséget.

– Brandon Domingues kiállítása pecsételte meg a sorsukat?
– A piros lap sohasem jön jókor, de most akkor fogyatkoztunk meg, amikor kiegyenlítettünk, fölényben játszottunk, és úgy tűnt, megfordíthatjuk a mérkőzést.

– Nem volt egyszerű helyzetben, hiszen sérülések és eltiltás miatt sok volt a hiányzója: mennyire befolyásolta ez a meccstervét?
– A sérülések mindig nehezebbé teszik a helyzetet. Ráadásul Brandon Dominguesre sem számíthatunk az év utolsó meccsén Zalaegerszegen. Remélem, februárra felépülnek a sérültjeink és bővebb kerettel folytathatjuk a bajnokságot.

Bartosz GRZELAK, az Újpest vezetőedzője

– Ilyen meccsre számított?
– Mindig nagyon nehéz a túlélésért játszó csapatok ellen futballozni. Ráadásul a DVSC csütörtökön megmutatta, hogy jól futballozik, gólerős, és tisztában voltunk azzal, hogy a hazaiak a Ferencváros legyőzése után éhesek az újabb sikerre. Bár a teljesítményünk lehetett volna jobb, örülök a három pontnak. Amikor felvettük a meccs ritmusát, irányítottuk a játékot, de a második félidőre visszaesett a lendületünk.

– Melyek voltak a fordulópontok?
– A gólok, amelyek mindig fordulatot hozhatnak, de ezúttal talán debreceni piros lap volt a leginkább meghatározó momentum.

– Kitűnő őszt zárhatnak, ha legyőzik a Kecskemétet...
– Újra egy élet-halál harcot vívó csapat lesz az ellenfelünk, ezért nem lesz könnyű az a mérkőzés sem. Ha három pontot szerzünk, fantasztikus periódus után várhatjuk a téli szünetet.

Labdarúgó NB I
2024.12.08. 18:57

Debreceni győzelmével tett egy lépést a dobogó irányába az Újpest

Ezúttal nem ment jól a játék a Debrecennek, az Újpest sorozatban második idegenbeli győzelmét aratta.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
6 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
17 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
21 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
22 órája

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik