Hornyák a lelátón őrjöngött volna, Grzelak szerint fejlődött az Újpest

N-P. T.N-P. T.
2024.11.02. 19:30
Bartosz Grzelak (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Puskás Akadémia az Újpestet fogadta. Colley góljával gyorsan vezetést szereztek a hazaiak, az Újpest azonban egy kihagyott 11-es után az első félidő végén egyenlített – 1–1-es eredménnyel zárult a találkozó, amely után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Újpest trénere, Bartosz Grzelak elismerte: nagyon rosszul kezdték a mérkőzést.

„Gyorsan gólt kaptunk, de büszke vagyok arra, ahogy a játékosok reagáltak erre. Jó iramú első félidőt játszottunk, lehetett volna még jobb, ha nem marad ki a büntető, de a labdarúgásban ez benne van. A második félidőt is jól kezdtük, aztán a Puskás egyre inkább feljebb jött, egyre többet kockáztatott, mi pedig a védekezésre koncentráltunk. A rögzített szituációkkal meggyűlt a bajunk, az a Puskás egyik erőssége. A mai mérkőzésen talán a liga jelenlegi legjobb csapatával küzdöttünk meg, és látszik, hogy a szezon első mérkőzéséhez képest sokat fejlődtünk, erősebb lettünk, nagyon várom a következő mérkőzésünket.”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint elég jó mérkőzést láthatott a közönség.

„Dicsérnem kell az ellenfél stílusát is. Nem csak védekezni jöttek, ez látható volt végig. Egy góllal lehet, hogy jobbak voltunk a második félidőben, nyerhettünk volna szerencsésen, de megérdemelt a döntetlen mind a két oldalról. Mind a két csapat oda-vissza játszott kilencvenöt percig a győzelemért. Az ellenfelet nem szokás dicsérni, de mégis így teszek, mert győzni akart, éppen, mint mi. Magyar szinten nagyon jó ritmusú meccset láthattunk. Nem derbi volt, de derbi stílusú mérkőzés, minden benne volt, ami kell. Ha a lelátón lettem volna nézőként, őrjöngtem volna. Elégedett vagyok, köszönöm a csapatnak a hozzáállást, igazságos döntetlen született.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–ÚJPEST FC 1–1 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 2320 néző. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Colley (6.), ill. Mucsányi Márk (41.)

 

Legfrissebb hírek

Nincs még gól a Nyíregyháza–Kisvárda bajnokin

Labdarúgó NB I
34 perce

Szappanos kivédte Kata tizenegyesét, maradt az 1–1 az Újpest–MTK meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
6 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
22 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:12

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02