Bernd Storckot is ajánlották a DVSC-nek – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.11.05. 08:30
Bernd Storckkal felvette a kapcsolatot a DVSC (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő, éppen új vezetőedzőt kereső Debreceni VSC-nél Bernd Storck neve is szóba került a lehetséges jelöltek között – írja az m4sport.hu.

A Magyar Labdarúgó-szövetségnél sportigazgatóként, aztán előbb az U20-as, 2015 júliusától pedig az A-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Bernd Storck a nemzeti csapattól való 2017-es távozása után öt belga csapatnál (Mouscron, Cercle Bruges, Genk, Eupen, Kortrijk) is dolgozott, 2020 júniusa és 2021 áprilisa között pedig a szlovákiai Dunaszerdahelyt irányította.

A német szakembert 2023. december 1-jén nevezte ki vezetőedzőjének a romániai Sepsi OSK, de Storck nem töltött sok időt Szentgyörgyön, hiszen szeptember elején távozott a csapattól.

Az m4sport.hu úgy értesült, hogy az NB I-es idényt még Szrdjan Blagojevics irányításával kezdő, őt augusztusban menesztő, majd a helyére kinevezett Máté Csabával hat mérkőzés után szerződést bontó DVSC felvette a kapcsolatot Bernd Storckkal, ugyanis a hajdúságiaknál a korábbi magyar kapitány is jelölt a vezetőedzői posztra.

Mint saját információinkra hivatkozva beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport úgy értesült, a DVSC-nek két-három olyan külföldi edzőjelöltje van, aki még nem dolgozott az NB I-ben – ez az állítás igaz Bernd Storckra, ugyanakkor lapunk úgy tudja, hogy bár a német szakembert valóban a hajdúsági klub figyelmébe ajánlották, nincs azon kiszemeltek között, akikkel egyeztetéseket folytat a DVSC (ugyanez igaz egyébként a legutóbb az ETO FC Győrt irányító Kuznyecov Szergejre is). A hajdúságiak olyan edzőkkel tárgyalnak, akik korábban nem dolgoztak Magyarországon.

Labdarúgó NB I
2024.11.04. 13:05

DVSC: jövő héten jön az új edző; külföldi jelöltekkel tárgyalnak – NS-infó

A debreceniek bejelentették, ezen a héten, az ETO ellen még Dombi Tibor és stábja irányítja a csapatot.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
9 órája

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
11 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
15 órája

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 22:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55
Ezek is érdekelhetik