Tizenhat éves támadóval kötött profi szerződést a DVSC

K. B.K. B.
2024.09.03. 10:54
null
Niykos Botond profi szerződést kapott (Fotó: DVSC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy profi szerződést kötött a 16 éves Nyikos Botonddal.

A DVSC profi szerződést kötött a 16 éves Nyikos Botonddal – áll a szervezet honlapján. A tehetséges játékos évekig nevelkedett a pallagi akadémián, az előző idényben az U16-os bajnokságban 22 mérkőzésen elért 22 góljával gólkirály lett, mostanra pedig az NB III-as kis Lokiban is bemutatkozott.

A DVSC Labdarúgó Akadémia és a Villarreal CF együttműködésének köszönhetően Nyikos Botond is elutazhatott a spanyol élvonalbeli klubhoz, amelyben egy hetet töltött idén májusban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Batik Bence (Puskás Akadémia FC), Victor Braga (Victor Cristiano Braga, brazil,  Ordabaszi – Kazahsztán, legutóbb kölcsönben Zsetiszu FK– Kazahsztán), Neven Djurasek (horvát, Arisz Szaloniki – Görögország), Pálfi Donát (Szombathelyi Haladás), Yacouba Silue (elefántcsontparti, Mladoszt Lucsani – Szerbia), Szenaga Naoaki (japán, FK Jezero – Montenegró), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia)
Kölcsönbe érkezők: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kohut Máté, Nyikos Botond
Kiszemeltek: 
Távozók: Baranyai Nimród (Újpest FC), Bódi Ádám (Kolorcity Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Alexandrosz Kiziridisz (görög, Zemplín Michalovce – Szlovákia, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: NS Mura – Szlovénia), Kócs-Washburn Erik (magyar-amerikai, mezőkövesdi kölcsön után Kozármisleny), Sztefan Loncsar (montenegrói, Akron Togliatti – Oroszország), Andrija Majdevac (szerb, Panetolikosz – Görögország, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Napredak Krusevac – Szerbia), Christian Manrique (Christian Manrique Díaz, spanyol, AD Alcorcón – Spanyolország), Hamzat Ojediran (nigériai, RC Lens – Franciaország), Joao Oliveira (João Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Arka Gdynia – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Romancsuk (ukrán, FK Krivbasz – Ukrajna)
Kölcsönbe távozók: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló, ismét kölcsönbe)
Kooperációs szerződéssel Mezőkövesd: Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Horváth Zalán, Kohut Máté, Takács Bence 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Tuboly Máté (ETO FC Győr, onnan DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
10 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
13 órája

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44
Ezek is érdekelhetik