22 éves elefántcsontparti csatárt igazolt a DVSC

S. B.S. B.
2024.07.29. 18:10
Yacouba Silué Debrecenben folytatja (Fotó: dvsc.hu)
A Debreceni VSC a hivatalos oldalán osztotta meg, hogy szerződtette Yacouba Siluét.

A DVSC a honlapján közölte, hogy a 22 éves elefántcsontparti csatár a szerb első osztályú Mladoszt Lucsanitól érkezett, ahol az előző idényben összesen 32 alkalommal lépett pályára a bajnokságban, s ezalatt öt gólt lőtt és három gólpasszt osztott ki. 

Silué hazájában kezdte a profi pályafutását, ahol együttesével bajnok és Szuperkupa-győztes lett. Majd az osztrák másodosztályban is kipróbálta magát, mielőtt Szerbiába igazolt. 

„Azért érkeztem Debrecenbe, mert éreztem, hogy a csapat valóban jól szeretne teljesíteni, ráadásul itt én is fejlődhetek, így egyértelmű volt a döntés” – indokolta választását a fiatal csatár a DVSC Facebook-oldalán. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Batik Bence (Puskás Akadémia FC), Neven Djurasek (horvát, Arisz Szaloniki – Görögország), Pálfi Donát (Szombathelyi Haladás), Szenaga Naoaki (japán, FK Jezero – Montenegró), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia), Yacouba Silué (elefántcsontparti, Mladoszt Lucsani – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Zirajr Sagojan (örmény, FC Ararat – Örményország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Kölcsönből visszatért: Alexandrosz Kiziridisz (görög, NS Mura – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kohut Máté
Kiszemeltek: –
Távozók: Baranyai Nimród (Újpest FC), Bódi Ádám (Kazincbarcika – szabadon igazolhatóként), Kócs-Washburn Erik (mezőkövesdi kölcsön után Kozármisleny), Sztefan Loncsar (montenegrói, Akron Togliatti – Oroszország), Andrija Majdevac (szerb, Panaitolikosz – Görögország, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben FK Napredak Krusevac – Szerbia), Joao Oliveira (João Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Arka Gdynia – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Batai Tamás (Vasas FC), Erdélyi Benedek (BVSC), David Nwachukwu (ismét BVSC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Tuboly Máté (ETO FC Győr, onnan DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39
Ezek is érdekelhetik