A Kecskemét ikszelt az NB II-ből kieső csapattal

K. B.K. B.
2024.06.29. 11:15
null
Felkészülési meccsen ikszelt a Kecskemét a Tiszakécskével (Fotó: Facebook)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét és Nyíregyháza is 1–1-es döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen, előbbi az NB II-től búcsúzó Tiszakécskével, utóbbi a szlovák első osztályú Nagymihállyal.

Az első félidő végén a hazaiak Takács Tamás révén megszerezték a vezetést a tiszakécskeiek, a támadó szögletet követően a jobb alsó sarokba csúsztatott. A 67. percben Belényesi Csaba visszafejelt labdáját Szabó Alex fejelte be közelről, ezzel egyenlített a Kecskemét. Újabb gól nem született, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A Kecskemét a hivatalos X-csatornáján azt közölte, hogy a csapat vasárnap indul a szlovéniai edzőtáborába.

A Nagymihály a 20. percben jutott előnyhöz a Nyíregyháza ellen, Enzo Arévalo lövését még hárította Bese Balázs, de a kipattanót Zulevic belőtte, 0-1. A 73. percben jött az egyeníltés, a csereként pályára lépő Myke Ramos azonnal büntetőt harcolt ki, melyet higgadtan értékesített is, 1-1. A Szapri a honlapján azt közölte, hogy Géresi Krisztián továbbra sem játszhat, a támadót a héten meg kellett műteni gerincproblémái miatt.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Tiszakécske (NB III)–Kecskemét 1–1
Kecskemét, 1. félidő: Kersák – Májer, Papp M. (Molnár M.), Polyák K., Leoni, Kotula – Zsótér, Vattay, Meszhi – Lukács, Kovács K. 2. félidő: Pálfi – Szűcs K., Szabó A., Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó, Nikitscher, Banó-Szabó – Kovács B., Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István.
Gólszerzők: Takács (45.), ill. Szabó A. (67.)

Nyíregyháza–Nagymihály (szlovákiai) 1–1
Nyíregyháza, 1. félidő: Bese B. – Alaxai, Temesvári, Baki – Navrátil, Toma (Daróczi), Kovács M., Nagy B., Nagy D. – Kovácsréti, Beke 2. félidő: Tóth B. – Gengeliczki, Rjasko, Tamás O. – Horváth K., Kesztyűs, Bertók, Gresó – Pinte, Novák Cs. (Ramos), Oláh B. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerzők: Ramos (77. – 11-esből), ill. Zulevic (20.)

KÉSŐBB 
Zalaegerszegi TE–Bp. Honvéd (NB II) 1–2
Komáromi FC (szlovákiai)–Újpest 1–1
17.00: Bábolna–Fehérvár FC
17.00: ETO FC Győr–Zsolna (szlovákiai)
17.00: Primorje (szlovén)–MTK
18.00: Debrecen–Cigánd (NB III)
18.00: DVTK–Putnok (NB II)
18.00: Paks–Hebar FC (bolgár)

 

Legfrissebb hírek

NB II: szögletből szerzett góllal vezet a BVSC, előnyben a Misleny és a Kövesd – élő eredménykövető a 28. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
48 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
2026.05.01. 13:10

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 11:11

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Már jól van az eszméletét vesztő ajkai kapus, és várja a visszatérést

Labdarúgó NB II
2026.04.20. 23:20
Ezek is érdekelhetik