Fehérvár: „Apu rögtön azt mondta, ne szálljak el” – a 14-szeres válogatott fia első NB I-es gólját szerezte

N-P. T.N-P. T.
2024.05.04. 07:11
null
A labdarúgó NB I 31. fordulójának nyitó mérkőzésén a Fehérvár hazai pályán 4–0-ra megverte az MTK-t. A találkozó után az NSO Tv stábja Pető Milánnal beszélgetett, aki első NB I-es gólját szerezte, ami ráadásul igen pazar lett – nem mellesleg édesapja a 14-szeres válogatott Pető Tamás, így azt is megtudjuk, miről beszélgettek a mérkőzés után.

Pető Milánt arról kérdeztük, hányadik labdaérintéséből születhetett a gól, hiszen néhány perccel becserélése után talált be.

„Pontosan nem emlékszem, de az első tízben biztos, hogy benne volt. A mester azt mondta, vigyünk fel új energiát a pályára, a lövések és a beadások menjenek, és ezt sikerült is teljesíteni, úgy érzem.”

Videónkban feleleveníti a gólját és az utána lévő ünneplést is, végül azt is megtudjuk, mik voltak hozzá az első szavai édesapjának, az Újpesttel 1998-ban bajnok, 14-szeres válogatott Pető Tamásnak.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Fehérvár FC–MTK Budapest 4–0 (3–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3104 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Katona Mátyás (23.), Christensen (33.), Csongvai (40.), Pető M. (77.)
Kiállítva: Kádár (10., MTK)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: ötöt vágott az FTC és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
14 órája

Németh Krisztián: Amíg élek, nem felejtem el ezt a napot

Labdarúgó NB I
17 órája

Németh Krisztián gólpasszal búcsúzott az MTK közönségétől, de a kék-fehérek így sem tudták legyőzni a Szparit

Labdarúgó NB I
19 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
2026.04.30. 11:09

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55
Ezek is érdekelhetik