Puskás AFC: Batik a Vasassal tárgyal, Corbu és Slagveer is távozhat – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.04.25. 14:46
A korábban a Honvédban is futballozó Batik Bence két év után távozhat a Puskás Akadémiától (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Puskás Akadémia FC lejáró szerződésű védője, Batik Bence már az NB II-es Vassal tárgyal a jövőjéről. Távozhat a holland Luciano Slagveer is, és erősen kérdéses a felcsúti folytatás a csángó származású Corbu Marius esetében is.

 

A Nemzeti Sport Online-on az elmúlt hetekben kezdtük azt a „sorozatunkat”, melyben elsősorban a Transfermarkt adatai alapján végignézzük az NB I-es labdarúgócsapatok kereteit, mely játékosoknak jár le nyáron a szerződése, milyen változásokra lehet számítani. A Zalaegerszeg, a Fehérvár és a Ferencváros után ezúttal a Puskás Akadémiánál nézünk szét.

A Transfermarkt szerint négy játékosnak jár le nyáron a szerződése a jelenlegi keretből a Puskás Akadémiánál, de a felsoroltak közül információink szerint az angol Brandon Ormonde-Ottewill már hosszabbított a klubbal.

Ugyanakkor úgy tudjuk, Luciano Slagveernek valóban lejár a szerződése és esetében már biztosnak tűnik, hogy négy és fél év után távozik Felcsútról. A korábbi alapember tavasszal jobbára csak csereként kapott lehetőséget, s a legutóbbi két bajnokit a kispadról nézte végig.

Eldőlni látszik a 30 éves Batik Bence távozása is. Neki szintén lejár a szerződése, így már szabadon tárgyalhat más klubokkal. Úgy tudjuk, az NB II-es Vasassal már folytat egyeztetéseket, ezt az angyalföldi klub részéről Nagy Miklós sportigazgató nem is cáfolta megkeresésünkre. A Vasas lehetne a negyedik fővárosi klubja a védőnek, hiszen korábban a Ferencvárosban, az MTK-ban és a Honvédban is futballozott.

A Transfermarkt a lejáró szerződésű játékosok közé sorolja a csángó származású, román U21-es válogatott Corbu Mariust is, olasz forrásból úgy értesültünk, a 21 éves labdarúgót szívesen látná a Serie A-ban szereplő Lecce.

A Puskás Akadémiát is kerestük az említett játékosokkal kapcsolatban, de a klub sajtóértesüléseket nem kommentál.

 VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Batik Bence (lejár a szerződése – Vasas FC), Corbu Marius (román-magyar, lejár a szerződése – Lecce, Olaszország), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, lejár a szerződése), Tóth Balázs (Fehérvár FC  – kölcsön után végleg)


 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04