Bognár György meghosszabbította szerződését Pakson

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.10. 13:19
Bognár György hosszabbított Pakson (Fotó: Árvai Károly)
Egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a labdarúgó NB I-ben második helyen álló Paksi FC vezetőedzője, Bognár György – jelentette be honlapján a Tolna vármegyei klub.

Bognár György először 2020 szeptemberében lett a Paks vezetőedzője, amikor egészen 2022 májusáig irányította a csapatot, de 71 mérkőzés után távozott. A szakember azonban kevesebb mint egy évvel később, 2023 februárjában visszatért a tolnai csapathoz, mellyel azóta 46 mérkőzésen 27 győzelem, hét döntetlen és 12 vereség a mérlege.

A Paks vezetőedzőjének eredetileg az idény végén járt volna le a megállapodása, de a felek ezt újabb egy évvel, a 2024–2025-ös kiírás végéig meghosszabbították.

„Mindig csak egy évre szóló szerződést kötök, és mikor Haraszti Zsolt ügyvezetőnk megkeresett, hogy beszéljünk a hosszabbításról, nagyon rövid idő alatt megegyeztünk. Csak a közös együttműködésről esett szó, ami elég is volt a megállapodás hosszabbításához. Az elmúlt időszakban csapatjátékban nagyot léptünk előre, ugyanakkor improvizációban, játékkészségben, helyzetkialakításban egy kicsit visszaestünk. Én azokat a mérkőzéseket élvezem, mikor több helyzet és több gól van. Azért is dolgozunk, hogy a nyáron sikerüljön a csapatot olyan posztokon megerősíteni, hogy a játékunk tovább javuljon” – fogalmazott Bognár a paksifc.hu-nak.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Ferencvárosi TC26184466–23+43 58 
2. Paksi FC27155745–32+13 50 
3. Fehérvár FC27144948–36+12 46 
4. Puskás Akadémia271010740–30+10 40 
5. Debreceni VSC271161041–34+7 39 
6. MTK Budapest271161037–50–13 39 
7. Diósgyőri VTK261061041–43–2 36 
8. Zalaegerszegi TE271051246–52–6 35 
9. Kecskeméti TE271041338–42–4 34 
10. Újpest FC271041336–55–19 34 
11. Kisvárda27631828–45–17 21 
12. Mezőkövesd27551724–48–24 20 

 

 

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
9 órája

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
19 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Nézzétek meg a cipőmet! Ilyen volt a Paks és az MTK bajnokija – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 23:02

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Rossz hír a kék-fehéreknek, Bognár György az ellenfél

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 13:08

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48