Mészöly Géza: Ezek a komoly, többnyire egyéni hibák nem férnek bele

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.04.06. 07:22
Mészöly Géza irányításával tavasszal 12 meccsen 13 pontot szerzett az Újpest FC, amivel a múlt héten bebiztosította a bennmaradását (Fotó: Török Attila)
Bár az Újpest vezetett is a ZTE ellen, 5–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a labdarúgó NB I 27. fordulójában. A mérkőzés után Mészöly Géza és Márton Gábor értékelt.

Mészöly Géza, az Újpest FC vezetőedzője a következőket mondta a vereség után.

„Simon Krisztián sérülése mindjárt a mérkőzés elején nem volt szerencsés, ettől függetlenül az első harminc percben nagyon érett a gól, szép akciókat vezettünk, egy ilyen után szereztük meg a vezetést is. Aztán jött egy pici hiba, ami azt eredményezte, hogy döntetlennel mentünk a szünetre. A folytatásban sokkal többet hibáztunk, mint a korábbi meccseken, sajnos a játékvezető ítélete nem jött jól, a tizenegyes és a kiállítás után pedig egy egészen más meccs vette kezdetét. További két nagy hibát is elkövettünk, amely végzetessé és egy ilyen vereséggé tette a mérkőzést. Ezek a komoly, többnyire egyéni hibák nem férnek bele. Bosszantó, ha jól kezd egy csapat, aztán ilyen rosszul folytatja.”

Simon Krisztián bokasérülésével kapcsolatban elmondta, hogy abban a pillanatban ő is megijedt, közel állt az esethez, és hallott egy reccsenést is. De nem olyan komoly a baj, feltehetőleg részleges szakadás, ami néhány héten belül rendbe jöhet. 

Márton Gábor így értékelte a ZTE újabb 5–1-es győzelmét.

„A mérkőzés nagy részében veszélyesebben játszottunk, de szokásunkhoz híven az első kapura tartó lövésből gólt kaptunk. Örülök, hogy ezek után fel tudtunk állni, és meg is fordítottuk az állást az Újpest otthonában. Kicsit több bátorságot és előremozgást kértem a szünetben a csapattól. A kiállítás után könnyebb dolgunk lett, de az is igaz, hogy jól kihasználtuk az adódó lehetőségeinket.”

Hozzátette, örülne, ha újra egy erősebb Újpest lenne az NB I-ben, mert szükség van rá, pláne azzal a szurkolótáborral, ami az újpestieknek van. 

Labdarúgó NB I
2024.04.05. 19:51

Kiütés! Megint ötöt rúgott a ZTE, ezúttal Újpesten

Bár a lila-fehérek jutottak vezetéshez, Croizet és Mance duplájával, valamint Németh Dániel találatával fölényes győzelmet arattak a zalaiak.

 

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1–5 (1–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 6321 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Huszti A. (23.), ill. Croizet (31., 66.), Mance (53., 62. – a másodikat 11-esből), Németh D. (81.)
Kiállítva: Keita (59., Újpest)

A 27. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Április 6., szombat
14.15: Fehérvár–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
16.30: Diósgyőri VTK–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
19.30: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Április 7., vasárnap
14.45: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Megint kikapott otthon a Puskás Akadémiától a ZTE, így elúszhat számára a dobogó

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
15 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 12:04

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 16:02

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 08:44

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 06:38
Ezek is érdekelhetik