Cseri Tamás: Önmagával is kitol, aki nem küzd a csapatáért

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 10:27
Cseri Tamás a következő idényben is az élvonalban játszana a Mezőkövesddel (Fotó: Kovács Péter)
 Az OTP Bank Liga utolsó helyezettjeként nehéz helyzetben van a Mezőkövesd Zsóry, Cseri Tamás mégis hisz az élvonalban maradás kiharcolásában.

– A mondás úgy tartja, sok házasság, párkapcsolat romlik el a hetedik évben. Ön 2017 nyarán igazolt Kisvárdáról Mezőkövesdre, azóta megélt jót, rosszat egyaránt, ám arra még nem volt példa, hogy csapata nyolc fordulóval az idény vége előtt sereghajtó legyen, kilenc pontra a bennmaradást jelentő tizedik helytől...
– A helyzet valóban nem egyszerű, de én még nem adtam fel, bízom benne, sokan vannak a csapatban, akik ugyanígy gondolkodnak – mondta lapunknak Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry 36 éves csapatkapitánya, négyszeres válogatott középpályás. – Hiszek a csodában, de miért ne tenném, a futballban sok minden megtörténhet!

– Tényleg azt gondolja, hogy innen még van visszaút?
– Persze, csak végre nyerni kellene. Amióta edzőt váltottunk, öt forduló ment le, négy mérkőzésen megszereztük a vezetést, de csak Debrecenben tudtuk megtartani, összesen négy pontot szereztünk – pedig mindegyik párharc a kezünkben volt. A téli felkészülésünk sajnos nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, az NB II-es ellenfelekkel szemben rendre szenvedtünk, de visszamehetünk akár a nyári felkészülésig, az sem volt az igazi. Az első kilenc bajnokin csak négy pontot szereztünk, és ez meghatározta az idényünket. Tény, mindezek ellenére bennmaradó helyen fordultunk, de nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Eddig a tavasz sem alakult jól, a megszerzett öt pont kevés, de ha nem is egyszerű, egyet tehetünk, megpróbálunk megbirkózni a helyzettel.
– Ha a Mezőkövesd nem állna kieső helyen, most mindenki azt számolgatná, mennyit kell még aludni a jövő heti, Ferencváros elleni hazai bajnoki mérkőzésig. Utolsó helyezettként, jókora hátrányban viszont egyáltalán nem biztos, hogy az FTC most a leginkább várt ellenfél...
– Mindenkinek át kell éreznie a helyzet súlyát, muszáj valóban száz százalékot beletenni a meccsekbe. Az öltözőben elmondtam, óriási probléma, hogy megszerezzük a vezetést, ám nem tudjuk megtartani. Korábban jó néhány meccset hoztunk egy-nullára. Nincs verhetetlen csapat, a Ferencváros sem az, már ebben az idényben is szereztünk pontot ellene, ráadásul a Groupama Arénában. Hogy ilyenkor jobb lenne egy rosszabb pozícióban álló együttest fogadni? Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Ha megnézzük az eredményeinket, a mezőny második felében lévő riválisokkal szemben kevés pontot szereztünk, hogy mást ne mondjak, a Kisvárdától kétszer kikaptunk, a ZTE ellen két meccsen egy pontot szereztünk, ugyanakkor a Fradival döntetlent is játszottunk, a Debrecent kétszer megvertük, a Fehérvártól pedig kikaptunk otthon, de vagy négy góllal kellett volna nyernünk. Szóval nem mindig jó, ha olyan együttes az ellenfél, amelyik a mezőny második felében szerepel, különben is, amikor jön a Fradi, mindig felszabadultan lehet futballozni. Egy biztos: mindenképpen pontot kell szerezni, sőt, inkább pontokat, ráadásul arra is szükség van, hogy az előttünk állók ne nyerjenek. Minden egészségesen gondolkodó embernek az utolsó másodpercig küzdenie kell, ha valaki nem tesz meg mindent a csapatért, önmagával is kitol, hiszen eligazolni, jó szerződést kötni csak jó teljesítményt mutatva lehet.
– Hol látja a Mezőkövesdet és önmagát a nyártól?     
– Abban bízom és hiszek, hogy Mezőkövesden leszek és az NB I-ben, még ha ez most bátor kijelentésnek is tűnik.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik