Pécsi Ármin keményen dolgozik a kezdőcsapatban maradásért

Judi ÁdámJudi Ádám
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 11:26
Egy év alatt megfordultam az NB III-ban és az NB II-ben, valamint bemutatkoztam az élvonalban, sőt, már négy meccsen védhettem (Fotó: Kovács Péter)
Pécsi Ármin, a Puskás Akadémia saját nevelésű kapusa Markek Tamás betegsége miatt mind a négy tavaszi bajnokin védett, nagyot fordult a világ a 18 éves kapussal az elmúlt egy évben.


– Az előző idényben a Puskás Akadémia második csapatában, az NB III-ban védett, az ősszel egy osztályt ugorva az NB II-ben szerepelt a Csákvár színeiben, míg a tavasszal bemutatkozott az élvonalban a felcsúti együttes játékosaként.
– Eddig bele se gondoltam, hogy az elmúlt egy évben mi minden történt velem – mondta lapunknak Pécsi Ármin, a Puskás Akadémia 18 éves, saját nevelésű kapusa, aki Markek Tamás betegsége miatt kapta meg a lehetőséget. – Való igaz, egy év alatt megfordultam az NB III-ban és az NB II-ben, valamint bemutatkoztam az élvonalban, sőt már négy meccsen védhettem. Bármelyik osztályban is futballoztam, mindig arra törekedtem, hogy a legjobbamat nyújtsam és segítsek a csapatnak. Hogy mit mondott Hornyák Zsolt vezetőedző? Elégedett volt a teljesítményemmel. Az ő feladata az, hogy eldöntse, ki véd, én azért dolgozom, hogy legyen helyem a csapatban.

– És hogy látja: Markek Tamás felépülése után is lesz esélye a kezdőben maradni?
– Nyilván örülök, hogy bemutatkoztam az NB I-ben, és mindennap keményen dolgozom azért, hogy legyen esélyem megragadni a kezdőcsapatban. Általában kritikus vagyok magammal szemben, ám egy-két meccsem egészen jól sikerült, volt köztük kimagasló teljesítmény is. Nem indult jól, két vereséggel kezdtem az élvonalban, majd következett a kapott gól nélküli győzelem a Kisvárda ellen, legutóbb pedig az MTK Budapest elleni fölényes siker. Utóbbi találkozón nem volt sok feladatom, de ilyenkor is próbálok segíteni a társaimnak és a kapuból irányítani őket. Igyekszem pluszinformációkkal ellátni a srácokat.

– Van tapasztalata az osztályok közötti különbségről − mi a legnagyobb?
– Amikor a Puskás Akadémia második csapatában szerepeltem az NB III-ban, sok akadémistával játszottam együtt, ott tapasztalatot lehetett szerezni a felnőttfutballról, szó szerint meg kell küzdeni a három pontért… Az NB II érezhetően más, mindenben szintlépés az a liga. Az élvonal pedig jóval előrébb tart, mint a másodosztály, gyorsabb a játék, jobb játékosok és csapatok vannak itt, magasabb a színvonal.

– A PAFC keretében szerepelnek sok csatát megélt rutinos futballisták, mint Nagy Zsolt, Szolnoki Roland vagy éppen Markek Tamás. Milyen tanáccsal látták el?
– Jó érzés, hogy biztatnak az idősebb, rutinosabb játékosok, azt mondják, maradjak nyugodt, és mindent úgy csináljak, ahogy tudok, valamint próbáljak segíteni a csapatnak.
– Két vereséggel kezdte az évet a Puskás Akadémia, ám az előző két bajnokit megnyerte, ráadásul Kisvárdán ön életében először játszott le élvonalbeli meccset kapott gól nélkül. Mi lett jobb?

– A helyzetkihasználásunk. Kisvárdán is megvolt az esélyünk, hogy kettőnél több gólt szerezzünk, majd az MTK Budapest ellen már kiszakadt a gólzsák. Nyilván a győzelem a legfontosabb, de a kapott gól nélküli mérkőzés is lényeges. Jólesik a védelemnek és a kapusnak, ha nem kap gólt a csapat, minél több ilyen meccset akarok játszani.

– A hétvégén Debrecenben lépnek pályára. Mire számít?
– Nehéz mérkőzésre. A Nagyerdei Stadionban mindig jó a hangulat, nagyszerű csapat ellen játszunk, felkészülünk becsülettel, mert győzni akarunk.

 

Pécsi Ármin fiatal kora ellenére már két éve a felnőttkeret tagja, végigjárta a korosztályokat, illetve az utánpótlás-válogatottban is rendszeresen számításba vették és veszik. Tehetséges kapus, Markek Tamás betegsége és sérülése miatt elérkezett az idő az élvonalbeli bemutatkozására, noha mindenképpen kapott volna lehetőséget a tavasszal. Oda kell rá figyelni, nagyszerű pályafutása lehet. Hogy mi az erőssége? A helyezkedés, a játék olvasása, továbbá kitűnően használja mindkét lábát. A kijövetelekben is sokat fejlődött, ez Kisvárdán tökéletesen megmutatkozott. Növésben van, még dinamikusabb és gyorsabb lesz, jó úton jár. Markek Tamás nincs elfelejtve, ragyogó kapus, benne van az NB I három legjobbja között. Árminnal az előző két bajnokin nyertünk, így azt gondolom, ő véd a hétvégén, de verseny várható közöttük, próbálom tűzben tartani mindkettőjüket.

 VÉLEMÉNY: BALAJCZA Szabolcs, a Puskás Akadémia kapusedzője

NB I, 22. FORDULÓ
Február 23., péntek
20.00: MTK Budapest–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Február 24., szombat
12.30: Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
15.00: Diósgyőri VTK–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.30: Debreceni VSC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Február 25., vasárnap
15.00: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC21123642–28+14 39 
  4. Puskás Akadémia2197536–24+12 34 
  5. Kecskeméti TE2193931–31    0 30 
  6. Debreceni VSC2185830–28  +2 29 
  7. MTK Budapest2184926–41–15 28 
  8. Diósgyőri VTK2074930–34  –4 25 
  9. Zalaegerszegi TE21741030–41–11 25 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Kisvárda21521423–35–12 17 
12. Mezőkövesd21441319–33–14 16 
AZ NB I ÁLLÁSA




 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik