NB I: több poszton bevethető U-válogatottat igazolt a Fehérvár – hivatalos

CS. M.CS. M.
2024.01.04. 17:05
null
Simut Mario Lucas A 16-os mezszámot kapta (Fotó: Fehérvár)
Korábban sajtóhírként számoltunk be róla, azóta hivatalos lett: húszesztendős, több poszton is bevethető, U21-es magyar válogatott játékost szerződtetett a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC – közölte a klub honlapja.

A magyar és román állampolgársággal is rendelkező Simut Mario Lucas a magyar U19-es válogatottban 2021-ben, az U21-esben 2022-ben mutatkozott be. Fő posztja a jobbhátvéd, de bevethető jobbszélsőként és középpályásként is.

„Nagyon örülök, hogy a Fehérvár játékosa lehetek. Elsődleges célom, hogy száz százalékot adva segítsem a csapatot a minél jobb szereplésben, egyénileg pedig szeretnék ismét U21-es válogatott meghívót kapni. Néztem a Vidi utolsó őszi mérkőzéseit, nagyon szimpatikus az a stílus, amiben játszik a csapat” – nyilatkozta az új igazolás a Fehérvár hivatalos honlapjának.

Lucas korábban a Szombathelyi Haladásnál játszott, ahol összesen 48 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, 4 gólt szerezve és 3 gólpasszt kiosztva.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Simut Mario Lucas (szabadon igazolható, legutóbb Haladás)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Alen Ozbolt (szlovén, Hapoel Tel-Aviv – Izrael)
Távozók: Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatér klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: –

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08