NB I: Kodro tényleg otthagyja a Fehérvárt, aláírt a Ferencvároshoz – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.01.06. 20:15
null
Kenan Kodro zöld-fehérben folytatja (Fotó: Fradi.hu)
Igaznak bizonyultak a korábbi értesülések, Kenan Kodro elhagyja a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC-t és a rivális Ferencvárosi TC-ben folytatja pályafutását – jelentette be új klubja a hivatalos honlapján.

A Spanyolországban született, 15-szörös bosnyák válogatott csatár 2021 augusztusa óta játszott Székesfehérváron, azelőtt az Athletic Bilbao labdarúgója volt.

A német Mainzban, a svájci Grasshoppersben, a dán FC Köbenhavnnál és a spanyol Valladolidnál is megfordult Kenan Kodro hamar meghatározó játékosa lett a fehérváriaknak, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 88 mérkőzésen 44 gólt szerzett, s kilenc gólpasszt adott.

A bosnyák támadót 2023 nyarán Fiola Attila mögött csapatkapitány-helyettessé választák. Ősszel 11 góllal segítette az egyre jobb formába kerülő Vidit, s ezzel az élvonal góllövőlistájának is az élén telel.

Egy nappal ezelőtt írtunk arról, hogy a játékos nem töltheti ki a szerződéséből hátralévő fél évet és az FTC-hez igazolhat. A zöld-fehérek szombaton megvásárolták a játékjogát, s a klub be is jelentette új igazolását. Szerződésének hosszát nem közölték.

„Számomra ez egy nagy lehetőség egy nagyszerű klubban, amely minden lehetséges címért harcol. Most itt vagyok, hogy segítsek elérni ezeket a célokat. Folytatnom kell azt, amiben a legjobb vagyok: segíteni a csapatot, keményen dolgozni” – mondta el a Fradimédiának adott bemutatkozó nyilatkozatában Kenan Kodro.

„Nagyszerű szurkolóink vannak, többször játszottam itt és még otthon is ellenük, tudom, hogy külföldre is kísérik a csapatot” – méltatta a Ferencváros drukkereit a riválistól érkező csatár.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár),Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia)? Stjepan Loncar(bosnyák, Asztana – Kazahsztán)
Kiszemeltek:Arbër Hoxha (koszovói-albán, Slaven Belupo – Horvátország), Júlio Romao (brazil, Qarabag – Azerbajdzsán),
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Samy Mmaee
(belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Patrik (Vasas FC), Simut Mario Lucas (magyar-román, Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Alen Ozbolt (szlovén, Hapoel Tel-Aviv – Izrael)
Távozók: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Ferencvárosi TC), Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Deybi Flores (hondurasi, MLS)

Az állás
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik