NB I: horvát védő a Kisvárda első téli szerzeménye

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 14:57
null
A Kazahsztánból érkező Bernardo Matic a Kisvárda első téli érkezője (Fotó: Facebook/Kisvárda FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a klub honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 29 éves horvát Bernardo Maticot a kazah Ordabaszi csapatától.

 

Bernardo Matic a Kisvárda első téli érkezője. A 29 éves horvát játékos belső védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető. A 194 centiméter magas labdarúgó korábban megfordult hazája bajnokságában az NK Zagreb, az NK Istra és a HNK Rijeka csapataiban is. Emellett játszott Spanyolországban az akkor másodosztályban szereplő Racing Santanderben, míg legutóbb a kazah Ordabaszinál.

„Belső védőként és a hatos pozícióban egyaránt számolhatunk új szerzeményünkkel, mindkét helyen voltak gondjaink az elmúlt időszakban. Fontos az is, hogy magas játékosról van szó, aki az elmúlt ősszel Kazahsztánban három mérkőzésen is a kilencvenedik percen túl szerzett győztes gólt csapata számára. Erre nekünk is nagy szükségünk lesz, úgyhogy nemcsak a védekezésben, hanem az ellenfél kapuja előtt is lesz feladata” – fogalmazott az átigazolás kapcsán Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója.

A 4-es mezszámot megkapó Bernardo Matic így értékelt: „Gyorsan történt minden, amikor megkerestek a klubtól, hamar tudtam dönteni, mert ez a liga megfelelő szintet képvisel a számomra, és az ideérkezésem után azt is megtapasztaltam, hogy szép stadionban játszhatok és remek infrastrukturális körülmények között készülhetek. Úgy gondolom, a fejlődésem biztosított, ezért is fogadtam el az itteni ajánlatot. Az első benyomásaim kedvezőek, mindenki kedvesen fogadott, és már az első edzésen is átestem. Tudom, hogy a csapat helyzete nem egyszerű, azért dolgozom majd, hogy hozzásegítsem a csapatot a bennmaradáshoz. Ha ez sikerül, akkor meglátjuk, mit hoz majd a jövő. A karrier előrehaladásában nagyszerű lehetőségnek érzem a kisvárdai szerepvállalásomat.”

A 29 éves horvát szerdán már a Kisvárdával tart a csapat törökországi edzőtáborába.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők:
Bernardo Matic
(horvát, Ordabaszi – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Artur Kozacsuk (ukrán-magyar), Borisz Ponomarenko (ukrán-magyar), Nazar Ponomarenko (ukrán-magyar)
Kiszemeltek: –
Távozók: Mihajlo Horta (ukrán, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Czérna Erik (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
4 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik