NB I: a középmezőny közepén zárta az őszt a DVTK

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 11:51
null
Az élvonalban jó az összhang Kuznyecov Szergej (jobbra) vezetőedző és a játékosok között – a letámadásra épülő támadójáték sokat kivesz a futballistákból, és időnként döcög a szekér, de a győzelmek sem maradnak el (Fotó: Koncz Márton)
Újoncként nem meglepő, hogy nem kiegyensúlyozott a Diósgyőr teljesítménye, gyakran meccsről meccsre más arcát mutatja a csapat, ugyanakkor a kelet-magyarországi vetélytársak ellen mind az öt mérkőzését megnyerte.

 

Látványos támadófutballal, felettébb magabiztosan nyerte meg a 2022–2023-as NB II-es bajnokságot a Diósgyőr, és bizakodva várhatta az új, NB I-es idényt, mert minden jel szerint végre tőkeerős befektetője van Magyar Mátyás tulajdonos személyében, aki ambiciózus célokat fogalmazott meg, és hosszú távon gondolkodik.

„Feljutó csapatként első számú célunk, hogy minél hamarabb elérjük a bennmaradáshoz szükséges pontszámot, minden másról utána lehet beszélni. Ambiciózusak vagyunk, de nem csupán ezért hangoztatjuk, hogy az NB I-ben is az éremért akarunk harcolni, hanem mert minden esetben a célhoz kell rendelni az eszközöket, az erőforrásokat. A tizenkét csapatos bajnokságban a bennmaradás célként kitűzése könnyen abba az irányba billentheti a szervezetet, hogy ne a maximumot hozzuk ki belőle” – fogalmazott a tulajdonos a feljutás után lapunknak adott interjújában, és tulajdonképpen ez valósult meg az ősszel. A hetedik helyen forduló csapatnak vélhetően nem lesznek kiesési gondjai, ugyanakkor minden bizonnyal az éremre is éveket kell még várnia. Összességében reálisnak értékelhető a helyezése és a szereplése is.

A nyáron nagy volt a jövés-menés a másodosztályban csak magyar labdarúgókat szerepeltető klubban, amely az NB I-re 14 külföldivel erősített. Vannak közöttük, akik beváltották a hozzájuk fűzött reményt, mások kevésbé, vagy hamar sérülést szenvedtek, és még nem mutathatták meg, mit tudnak. A kezdőben nagyjából fele-fele a magyar és a külföldi mezőnyjátékosok aránya, a védelemben Stephen, majd Bárdos Bence sérülése után Bozsidar Csorbadzsijszki, a középpályán és a támadósorban Vladiszlav Klimovics, Alex Vallejo, Rudi Pozeg Vancas, Elton-Ofoi Acolatse, Pernambuco, Bright Edomwonyi és Marin Jurina tudta huzamosabban megvetni a lábát a légiósok közül.

Az első három fordulóban mindhárom eredménytípusból gyűjtött egyet a csapat (vereség a Puskás Akadémiától, győzelem Mezőkövesden, döntetlen a Paks ellen), ez a változatosság végig jellemző volt az ősszel. Nagy sorozatok nem alakultak ki sem győzelmekből, sem vereségekből, gyakran hétről hétre teljesen más arcát mutatta a csapat. Kuznyecov Szergej vezetőedző magasan védekező, letámadásra építő, modern támadófutballt játszatott, de benne volt a veszély, hogy lekontrázzák együttesét, ami sokszor meg is történt.

Kapusfronton dilemma előtt állt a vezetőedző, aki eleinte a Hajduk Splitből szerződtetett 22 éves horvát Karlo Senticnek szavazott bizalmat, aki megbízhatóan védett, de kevés bravúrral, aztán hét forduló után betegség miatt változtatni kellett. Bemutatkozott a Kisvárdáról érkező 23 éves Artem Odincov, és bár egy-két meccsre még visszakerült a kapuba Sentic, Odincov maradt a kezdő. Kíváncsian várjuk, a tavasszal ki mellett teszi le a voksát a szakmai stáb, de talán érdemes lenne ebben a kérdésben nem fenntartani a bizonytalanságot.

Az ősz egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt, amikor október végén a DVTK tizenkétezer néző előtt fogadta rangadón, parázs hangulatban a Ferencvárost, amely 2–1-re nyert. Diósgyőrben sajnálhatják az elszalasztott lehetőséget, mert könnyen fordítva is alakulhatott volna az eredmény. Meglátásunk szerint azonban a Diósgyőr alapvetően jó úton jár, érdemes lesz a tavasszal is kitartania a szakmai elképzelések mellett, és kevesebb hibával játszva a felsőházban is végezhet újoncként.

(Következik: MTK Budapest)

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Az állás
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik